eur:
397.26
usd:
356.82
bux:
73896.18
2024. október 1. kedd Malvin

Az Apple társalapítója: "A jövő számítógépe arcról olvas majd"

A jövő számítógépei már arcról tudják majd olvasni felhasználójuk reakcióját, és képesek lesznek jellemrajzot készíteni róluk- mondta az InfoRádiónak az Apple számítástechnikai cég társalapítója. Steve Wozniak a Nemzeti Hírközlési Hatóság nemzetközi konferenciáján vesz részt.

Az Apple ma már nemcsak komputereket jelent, hanem - mint egy távkapcsoló a tévéknél - a gép kiegészítőit is, a zenelejátszó iPodot és az érintőképernyős, internetezős mobiltelefont, az iPhone-t is - mondta az Apple Magyarországon tartózkodó társalapítója.

Steve Wozniak sietett hozzátenni, hogy az Apple ugyan tőkéjét tekintve nagyobb vállalat, mint mondjuk a BMW autógyár, a piaci részesedése a világban még mindig alacsony.

Az iPhone Európa nyugati felén már kapható, Magyarországon még várni kell rá. Rengeteg olyan ország van a világon, ahol nincsenek Macintosh készülékek - mondta Steve Wozniak.

"Az Egyesült Államokban utazgatva is azt láttam, hogy az emberek otthon Macintosh-t használnak, a vállalatoknál viszont nem a mi termékünket, hanem a személyi számítógépeket veszik" - számolt be tapasztalatairól az Apple társalapítója.

Amit még nem tudnak a számítógépek

Steve Wozniak kijelentette: az általa alapított cég nemcsak a piaci részesedés növelésére törekszik, hanem a számítógépek szoftverének fejlesztésére is.

"Az a probléma a számítógépekkel, hogy például egy oktatóprogram futtatása során nem tudnak úgy viselkedni, mint egy jó tanár. Nem tudják megsajnálni a diákot, és megkérdezni, mi baja, ha nem megy neki aznap a tananyag. Nagyon sokat kell még dolgoznunk a mesterséges intelligencia fejlesztésén" - fogalmazott Steve Wozniak.

A szakember szerint egy számítógépen kell majd lennie egy kamerának, amelyik figyeli a diák arcát, felismeri, ha egy választ nem tud, tétovázik - azaz úgy kell tennie, mintha igazi segítő ember lenne ott, és nem egy kamera.

Az arcról olvasó gép

"Nem tudom, hogy mikorra tudjuk ezt megvalósítani, de el tudunk indulni ebbe az irányba. Az a tapasztalat, hogy az emberek annál jobban vonzódnak a számítógéphez, minél jobban hasonlít az hozzájuk, például emberi hangon tud megszólalni" - fogalmazott az Apple társalapítója.

"Az a cél, hogy a számítógép a vele szemben ülő ember arcáról is olvasni tudjon, oktatóprogramoknál rávezető kérdéseket is képes legyen feltenni. Ehhez az kell, hogy olyan szoftver legyen benne, ami egy kicsit a felhasználó jellemét is fel tudja mérni. A legtöbb, amit idáig a technológiában el tudtunk érni, az az, hogy egy kamera belenéz az autóvezető szemébe, és a gép jelez, ha úgy látja, hogy az illető éppen el akar aludni" - mondta az InfoRádiónak Steve Wozniak.

Hanganyag: Torda Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kerékpáros-vb-t rendezne Magyarország – így reagált a nemzetközi szövetség

Kerékpáros-vb-t rendezne Magyarország – így reagált a nemzetközi szövetség

A Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke a múlt heti, zürichi éves kongresszuson jelezte a nemzetközi szövetségnek, hogy hazánk országúti világbajnokságot rendezne, sőt más szakágak világversenyeinek idehozatala is szóba jöhet. Az egyre sikeresebb Tour de Hongrie révén az infrastruktúra adott, Schneller Domonkos az InfoRádióban elmondta, hogy milyen egyéb feltételeknek kellene még teljesülniük ahhoz, hogy az álom valósággá váljon.

Orbán Viktor: ha baj van, a magyarok példásan összefognak, ebből kéne valamit átmenteni a békeidőkre

A miniszterelnök beszéde nyitja meg az Országgyűlés őszi ülésszakát. Szólt az árvízi védekezésről, a gyermekeket érintő nyári intézkedésekről is. A gazdasági semlegesség politikáját kell felépíteni szerinte, nem szabad egyik blokk mögé sem beállni.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.01. kedd, 18:00
Csató Gábor
az Országos Mentőszolgálat főigazgatója
Indul az izraeli offenzíva, végóráit éli a Hezbollah? - Híreink Izrael libanoni inváziójáról

Indul az izraeli offenzíva, végóráit éli a Hezbollah? - Híreink Izrael libanoni inváziójáról

Magyar idő szerint este kilenckor elkezdte megdolgozni az izraeli tüzérség Libanon határ menti területeit. Az Egyesült Államokkal történő egyeztetést követően Jeruzsálem bejelentette, hogy a korábbi elvárásokkal ellentétben nem fogják megszállva tartani Libanon déli részét, "mindössze" a Hamász infrastruktúráját semmisítik meg. A libanoni reguláris erők már a támadás előtt visszavonultak, a nemzetközi közösség több tagja pedig még most is fegyvernyugvásra szólít fel. Cikkünk folyamatosan frissül Izrael libanoni inváziójának legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×