Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Meg akarja ismerni partnerét? Figyelje meg alvás közben!

Ébren könnyedén leplezik magukat, alvás közben azonban feltárul igazi természetük - alváskutatók szerint az önző vagy intoleráns emberek könnyen felismerhetők pihenési szokásaikról.

A Warwicki Egyetem kutatói az alvási szokások alapján nyolc kategóriát határoztak meg. A társaikkal szemben figyelmes emberekre jellemző, hogy könnyen felébrednek, például azok az anyák, akik gyermekük leghalkabb sírására is felkapják a fejüket.

Az intoleráns személyiségek saját alvási igényüket sokszor mások kárára érvényesítik, például kurtán ráparancsolnak a partnerükre, aki az ágyban még olvasni szeretne.

Hasonlítanak rájuk az önzők, például azok, akik noha tudják, hogy horkolnak, vagy járkálnak álmukban, mégsem fordulnak szakemberhez, pedig szokásuk zavarja a partnerüket.

Szundítóknak áll a világ

Ahogy a Sociology című szaklapban megjelent tanulmány szerzői megjegyzik, a szundikálóknak nem kell többé titkolózniuk, mert a szieszta egyre több munkahelyen válik elfogadottá, néhol már külön helyiségeket is kialakítottak számukra.

A szakemberek szerint a szundikálók egyik ismertetőjele, hogy noha előszeretettel bóbiskolnak utazás közben, nem felejtenek el leszállni a megfelelő helyen.

Az alvás tettetése elsősorban a nőkre jellemző, bár néha a férfiak is alkalmazzák ezt a fogást.

A deviáns emberek gyakran egyáltalán nem alszanak éjszaka, ezt olyan helyen és időben pótolják, amit a társadalom többsége legalábbis furcsáll.

Ahogy a tanulmányban olvasható, furcsa dolgok történhetnek alvás közben, követtek már el gyilkosságot is ebben az állapotban.

Címlapról ajánljuk
Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Pályafutása során először Csikós Zsóka lett az év magyar női kajakosa. Bár az idei évnek úgy vágott neki, hogy a világjátékokra akar kijutni, végül nem a maratoni számokban, hanem a rövidebb távokon halmozta az Eb- és vb-érmeket. A Szolnoki Kajak-Kenu Klub versenyzője az InfoRádióban azt mondta: korábban nem mindig értette, miért van akkora mizéria a csapathajók összeállításánál, jövőre azonban már párosban és/vagy négyesben is szerepelne.

Szakértő: fegyveres bandák uralják Líbiát és osztozkodnak a mesés energiavagyonon – de mit csináljon Európa?

Moammer el-Kadhafi uralmának 2011-es megdöntése óta polgárháborúról polgárháborúra bukdácsol az észak-afrikai emirátus, a fel-fellángoló konfliktusokba pedig időnként Európa nagyhatalmai is beleállnak, pedig még az Egyesült Államok is tudja: nem jó itt „megégni”. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója beszélt a helyzetről az InfoRádióban, és arról is, mitől is függ, hogy indulnak-e onnan migránsok Európába vagy sem.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×