Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Lovász László: "Egy hazai kutató számára fontos az a közeg, ahol dolgozik"

Az élő biológiai rendszerek bonyolultságát és sokrétűségét matematikai eszközök nélkül nem lehet megérteni - mondta az InfoRádiónak az idei Bolyai-díjas Lovász László matematikus. A korábban már a matematika Nobel-díjának tartott Wolf-díjjal is kitüntetett professzor a biológia és a matematika közeledésére számít az elkövetkező években, és jelenleg maga is az agyhoz hasonló nagy hálózatok leírásával foglalkozik.

Mit jelent Önnek a Bolyai-díj a Wolf-díj után?

A Bolyai-díj egészen mást jelent nekem, mint a Wolf-díj. Ez utóbbi a nemzetközi matematikai mezőnyben való megmérettetést mutatja, míg a Bolyai-díj a magyar tudományos élet és Magyarország elismerését jelenti. Egy hazai kutató számára fontos az a közeg, ahol dolgozik.

Ezt annak tudatában is így gondolja, hogy nagy sikereket ért el külföldön is? Hiszen a Yale-en és a Princetonon is tanít, valamint a Microsoft vezető kutatója.

A feleségemmel úgy gondoltuk, hogy az amerikai tartózkodás átmeneti lesz. De végül hosszabb lett, mint ahogy arra számítottunk, de ez természetes, hiszen az ember belekezd mindenféle dologba, amit nem egyszerű befejezni.

Önt az algoritmikus gondolkodásmód és az elméleti számítógéptudomány egyik úttörőjének tartják. Mi érdekli most?

Most azon gondolkodom, hogy a milliárdos méretű hálózatokat, mint az agy vagy az internet, hogyan lehet matematikai eszközökkel leírni, és megérteni, hogy a milliárdnyi kapcsolatok hogyan különböznek egymástól.

Mit ért a matematika és természettudományok közeledésén?

Úgy érzem, hogy hamarosan a biológiával fog összefonódni a matematika, mert az élő rendszerek bonyolultságát és sokrétűségét matematikai eszközök nélkül nem lehet megérteni. Egyelőre nincsenek meg ezek az eszközök, de biztos vagyok benne, hogy meg fognak születni.

Hanganyag: Torda Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Pályafutása során először Csikós Zsóka lett az év magyar női kajakosa. Bár az idei évnek úgy vágott neki, hogy a világjátékokra akar kijutni, végül nem a maratoni számokban, hanem a rövidebb távokon halmozta az Eb- és vb-érmeket. A Szolnoki Kajak-Kenu Klub versenyzője az InfoRádióban azt mondta: korábban nem mindig értette, miért van akkora mizéria a csapathajók összeállításánál, jövőre azonban már párosban és/vagy négyesben is szerepelne.

Szakértő: fegyveres bandák uralják Líbiát és osztozkodnak a mesés energiavagyonon – de mit csináljon Európa?

Moammer el-Kadhafi uralmának 2011-es megdöntése óta polgárháborúról polgárháborúra bukdácsol az észak-afrikai emirátus, a fel-fellángoló konfliktusokba pedig időnként Európa nagyhatalmai is beleállnak, pedig még az Egyesült Államok is tudja: nem jó itt „megégni”. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója beszélt a helyzetről az InfoRádióban, és arról is, mitől is függ, hogy indulnak-e onnan migránsok Európába vagy sem.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×