Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Falus: A matematika szükséges a betegségek megértéséhez is

A biológia ma már a matematika megrendelője, mert matematikai módszerek kellenek a betegségek megértéséhez, az oltások számítógépes tervezéséhez és a gyógyszerek mellékhatásainak előre becsléséhez - mondta az InfoRádiónak a Semmelweis Egyetem Genetikai Intézetének igazgatója a Bolyai-díj kiosztója után. Falus András professzor, a Bolyai-díj kuratóriumának tagja azután nyilatkozott, hogy az idén díjazott Lovász László matematikus a biológia és a matematika eredményeinek elválaszthatatlanságáról beszélt a díj átvétele után.

Változáson megy át a biológia, főleg a teljes génkészlet megismerésével, ezáltal pedig bonyolult, nagy komponens számú hálózatok elemzését kell elvégezni - emelte ki a Semmelweis Egyetem Genetikai Intézetének igazgatója.

Falus András elmondta, hogy a genetikában, az immunológiában és több tudományágban sem lehet informatikus nélkül dolgozni.

Már matematikai módszerek kellenek a betegségek megértéséhez, az oltások számítógépes tervezéséhez és a gyógyszerek mellékhatásainak előre becsléséhez - hangsúlyozta az akadémikus.

Mivel a matematika iránya a biológia felé mutat, ezért olyan szakemberek kellenek, akik mindkét területhez értenek - közölte Falus András. Kifejtette, hogy éppen ezért a Semmelweis Egyetemen már második éve oktatnak bioinformatikát.

Hanganyag: Torda Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Pályafutása során először Csikós Zsóka lett az év magyar női kajakosa. Bár az idei évnek úgy vágott neki, hogy a világjátékokra akar kijutni, végül nem a maratoni számokban, hanem a rövidebb távokon halmozta az Eb- és vb-érmeket. A Szolnoki Kajak-Kenu Klub versenyzője az InfoRádióban azt mondta: korábban nem mindig értette, miért van akkora mizéria a csapathajók összeállításánál, jövőre azonban már párosban és/vagy négyesben is szerepelne.

Szakértő: fegyveres bandák uralják Líbiát és osztozkodnak a mesés energiavagyonon – de mit csináljon Európa?

Moammer el-Kadhafi uralmának 2011-es megdöntése óta polgárháborúról polgárháborúra bukdácsol az észak-afrikai emirátus, a fel-fellángoló konfliktusokba pedig időnként Európa nagyhatalmai is beleállnak, pedig még az Egyesült Államok is tudja: nem jó itt „megégni”. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója beszélt a helyzetről az InfoRádióban, és arról is, mitől is függ, hogy indulnak-e onnan migránsok Európába vagy sem.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×