Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

A túl sok alvás is káros az egészségre

Brit kutatók szerint nemcsak a túl kevés, hanem a túl sok alvás is jelentősen növeli a szívbetegségek kockázatát.

Két angliai egyetem kutatói több mint tízezer közalkalmazott alvási szokásait, majd később halálozási adatait jegyezték fel. Előbbiről még 1985-88 között kérdezték meg az embereket, majd ezt megismételték 1992-93-ban.

A kutatók számos befolyásoló tényezőt vettek figyelembe, úgymint az életkort, a nemet, a családi állapotot, a hierarchiában elfoglalt pozíciót, valamint, hogy az illető dohányzik-e, és végez-e testmozgást.

Noha mindez befolyásolhatja az egészséget, a szakembereknek sikerült elkülöníteniük, miként befolyásolta az alvási szokások - a két adatfelvételi időpont közötti - megváltozása a halálozási arányokat.

Korábban hal, aki kevesebbet alszik

Akiknél a korábbi hétről öt órára csökkent az alvási idő, kétszer nagyobb eséllyel alakult ki halálos szív- és érrendszeri betegség, mint az átlagosan napi hét órát alvóknál. Az összes halálozási okot összesítve 1,7-szeres volt az előbbi csoport fenyegetettsége.

A kutatáson dolgozó Francesco Cappuccio professzor elmondta: a kevesebb alvás és az alvási problémák gyakoribbá válása jellemző a fejlett társadalmakra; az alvás idejét főként a szórakozás és a több-műszakos munkarend kurtítja meg.

"Ez a változás az oka, hogy a fáradékonyság, az aluszékonyság és egyes betegségek sokkal gyakoribbak, mint két évvel ezelőtt" - tette hozzá.

Korábban hal, aki sokat alszik

A szakember arra is figyelmeztetett, hogy nem lehet büntetlenül csökkenteni a pihenés idejét, annak hosszan tartó hatásai vannak, ilyen lehet az elhízás, a magas vérnyomás és a cukorbetegség.

Érdekes ugyanakkor, hogy a kutatás szerint a hétórás alvókhoz képest azoknál is kétszeres a halálozási arány, akiknél az alvási idő hétről nyolc vagy több órára nőtt. Igaz, ebben az esetben gyengébb az összefüggés, mint az alváshiánynál, mert az ágyban töltött több idő a depresszió, vagy egyes rákkal összefüggő betegségek kísérőjelensége is lehet.

Emellett Neil Stanley, a Norfolki Egyetemi Kórház alvásszakértője arra mutatott rá, hogy az alvásigény olyan, mint a magasság vagy a cipőméret, vagyis emberenként változik, így nem lehet meghatározni a mindenki számára optimális értékét.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
Nem kell külföldre vinni a pénzt, degeszre keresheted magad a magyar tőzsdén!

Nem kell külföldre vinni a pénzt, degeszre keresheted magad a magyar tőzsdén!

Az elmúlt évek egyszerű tőzsdei receptje 2025-ben látványosan felborult. Miközben a forint nagyot erősödött a dollárral szemben, az amerikai részvénypiac forintban számolva alulteljesített, a magyar tőzsde viszont harmadik éve hozott kiemelkedő, 30 százalék feletti hozamokat. A hazai piacon eközben új sztorik nőttek fel, mint a 4iG és a Rába, de a nyomatékot még mindig az OTP adja, ezek a sztorik olyan árfolyamemelkedést produkáltak, amik 2025 befektetési sztárjaivá tették őket, és 2026-ra is fontos tanulságokat hagytak maguk után.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×