Infostart.hu
eur:
388.64
usd:
329.93
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

Az utolsó élő példányt látták a kihaltnak hitt emlősből?

Már azt hitték, hogy kihalt a kínai folyami delfin, most azonban láttak belőle egyet a Jangcéban.

A kutatók nemrégiben kondították meg a vészharangot, azt állítva, hogy a súlyosan veszélyeztetett alfaj talán már ki is halt, hat héten keresztül hiába kereste ugyanis a nyomát egy nemzetközi szakértői csoport.

Augusztus elején azonban egy helyi férfi nem csupán látta, de le is filmezte a baiji néven is ismert delfint. Kínai biológusok pedig megerősítették, hogy valóban a folyami delfin látszik a felvételen, bár ezt 100 százalékos biztonsággal csak akkor mondhatják, ha kutatók újabb helyszíni vizsgálata is megerősíti, tették hozzá.

"Soha nem láttam korábban ilyen hatalmas állatot a vízben, ezért filmeztem le. Körülbelül ezer méterre volt tőlem, és többször is kiugrott a vízből" - mesélte Ceng Jü-csiang az Új Kína hírügynökségnek.

Az észlelés ugyan ad némi reményt, hogy az egyik legveszélyeztetettebb tengeri emlős túlélésére van remény, a folyami delfin kilátásai így sem túlságosan jók.

Az 1950-es években még ezerszámra éltek a delfinek a Jangcéban, az ipari szennyezés, az erősödő hajóforgalom és a túlhalászás miatt a számuk drasztikusan lecsökkent: 1997-ben a kutatók már csak 13 baijit számláltak.

Ha valóban él még delfin a Jangcéban, a kínai kutatók megpróbálják befogni őket, és elvinni egy természetvédelmi területre, hogy nyugodtan szaporodhatnak.

Folyam delfin ugyanis állatkertben sem él: az utolsó fogságban tartott baiji, Csi Csi 2002-ben pusztult el. Vadon pedig bizonyíthatóan 2004-ben látták az utolsó példányt.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×