Infostart.hu
eur:
353.45
usd:
309.01
bux:
143072.29
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Szerdára halasztották a Plútó-szonda fellövését

A rossz időjárás miatt mára halasztották a Plútóhoz induló amerikai űrszonda startját. Az űrkutatás történetében ez lesz az első alkalom, hogy a Naprendszer legtávolabbi bolygójához próbálnak eljuttatni egy űreszközt.

A hét tudományos műszerrel felszerelt New Horizons indítását eredetileg január 11-re tervezték, de kisebb műszaki hiba miatt egyszer már elhalasztották a startot.

Az űrszonda a tervek szerint legkorábban 2015 júliusában érkezik meg a Plútóhoz, és műszereivel 5 hónapon át tanulmányozza majd a bolygót és annak holdját.

A űrszondával kapcsolatban Horváth András űrkutató, a Planetárium igazgatója az InfoRádióban elmondta: ez lesz az első alkalom, hogy egy űrszonda a Naprendszer külső, úgynevezett Kuiper-övezetét vizsgálja.

A tervek szerint a Plútó és holdja tanulmányozása után keresnek még olyan égitestet a Kuiper-övezetben, amelyet a szonda vizsgálhat – tette hozzá Horváth András.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Hiába a hatalmas dugók – akár szeptember közepéig is lezárva maradhat esténként a pesti alsó rakpart

Sokan közlekedési dugókra panaszkodnak, de a városvezetés szerint folyamatosan figyelik, okoz-e gondot a rakpartlezárás hétköznapokon. Most az a terv, hogy a szeptemberi Európai Mobilitási Hét végéig érvényben marad a hétköznapokon 17 órától hajnali 5 óráig tartó lezárás az autós forgalom elől. Beke Károly, a Budapesti Művelődési Központ osztályvezetője azt hangsúlyozta az InfoRádióban: ha forgalmi akadályok, fennakadások lesznek, akkor változtatnak a terven.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×