eur:
399.19
usd:
364.87
bux:
0
2024. október 10. csütörtök Gedeon
A csoportképen a magyar paralimpiai csapat és a szakvezetőik a csapat eskütétele után az Eiffel Műhelyházban 2024. augusztus 13-án. Középen Deutsch Tamás, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) alelnöke, a Sportegyesületek Országos Szövetségének elnöke, fideszes európai parlamenti képviselő, mellette balra Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára, jobbra Wladár Sándor, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnöke, előtte Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, mögötte Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Paralimpia 2024 - Letették az esküt a magyar csapat tagjai

Letették az esküt kedden az augusztus 28-án kezdődő és szeptember 8-ig tartó párizsi paralimpián versenyző magyar csapat tagjai.

A budapesti Eiffel Műhelyházban tartott ünnepségen Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár köszöntötte a jelenlévőket. A sportvezető beszédében hangsúlyozta, már a paralimpiai kijutás is óriási eredmény, s a parasportban is egyre nagyobb a versengés, ezt jól mutatja, hogy az első paralimpián 23 ország sportolói vettek részt, most pedig több mint 150 nemzet képviselői készülődnek a francia fővárosba.

"Parasportolóinknak nem pusztán a versenyeken kell kihívásokkal megküzdeniük, de az életben is nehezített pályán teljesítenek. Ők minden nap tanúbizonyságot tesznek a sportemberi mellett az emberi tartásukról. Okkal tekinthetünk példaképként rájuk" - fogalmazott Schmidt Ádám, sok sikert kívánva a versenyzőknek és hozzátéve: hála és köszönet jár a sportolókat kísérő szakembereknek, egyesületeknek, a szövetségeknek, a Magyar Paralimpiai Bizottságnak (MPB), a családtagoknak, a barátoknak is.

Az eseményen átadták a Magyar Paralimpiai Bizottság díjait is. Halassy Olivér-díjat kapott Dani Gyöngyi, Kovács Ervin és Stettner Ferenc, a Málnai István-díjat vehetett át Nagy József, Vigh Zsolt és Zemen János, a Plesa Istvánról elnevezett kitüntetésben részerült Bartos Adél, Csillag Ágnes és Dr. Cserháti Péter, míg a Paralimpiai láng-díjat a Szerencsejáték Zrt. kapta, amely biztosítja, hogy idén először a paralimpikonok versenyeire is lehet majd fogadni.

Most először hivatalos dala is lesz a magyar paralimpiai csapatnak, a "Perzselj fel!" című mű, illetve a hozzá tartozó klipp elkészítésében ismert zenészek, színészek és maguk a paralimpikonok is segédkeztek. A dalt ezúttal mutatták be - közben megható pillanatként a családtagokból verbuválódott meglepetéskórus is feltűnt a színpadon -, majd Wladár Sándor, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, valamint videóüzenetben a háromszoros paralimpiai bajnok Marie-Amélie Le Fur, a házigazda Francia Paralimpiai Bizottság elnöke is köszöntötte a magyar sportolókat.

Szabó László, az MPB elnöke elismerését fejezte ki a magyar olimpiai csapatnak és azt kívánta a paralimpikonoknak, hogy minden váljon valóra abból, amire fogadalmat tesznek. Párizsban 39 magyar 13 sportágban, 68 számban küzd majd a minél jobb helyezésekért.

"A mi csapatunk 68 aranyéremért utazik" - jelentette ki a sportvezető, nagy tapsot kapva. Hozzátette: a paralimpikonok nemcsak Párizsban számítanak a magyar emberek támogatására, hanem addig és utána is. Mint mondta, a paralimpiai érmek és helyezések után járó állami jutalom összegében szeretnének jelentős növekedést elérni.

A csapat tagjaihoz fordulva Szabó László azt mondta: "Legyetek olyan büszkék arra, amik vagytok, és arra, amit tesztek, mint amilyen büszkék mi vagyunk rátok! Együtt, erősebben mint valaha!"

Az eskütételnél a sportolók részéről a hetedik paralimpiájára készülő Krajnyák Zsuzsanna, tizenkétszeres paralimpiai érmes vívó és az újonc Rescsik Csaba, Európa-bajnoki ezüstérmes sportlövő, a trénerek képviseletében Karnok Marcell para kajak-kenu edző, a hivatalos személyek nevében pedig Karakas Hedvig, a Látássérültek Nemzetközi Sportszövetségének sportbizottsági tagja mondta az eskü szövegét. A versenyzők, edzők és kísérők ígéretet tettek arra, hogy sportszerűen küzdenek, tisztességgel képviselik a paralimpiai közösséget, segítik csapattársaikat és példamutatóan képviselik hazájukat, Magyarországot.

Bese Gergő atya, Dunavecse plébánosa megáldotta a csapatot, majd az ünnepség a Himnusz eléneklésével zárult.

A magyar sportolók 14 turnusban utaznak majd ki Párizsba, a fogyatékkal élők seregszemléjére, a küldöttség első része augusztus 25-26-án indul. A csapat zászlaját az ötödik paralimpiáján szereplő, paralimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó, Illés Fanni viszi a megnyitón.

A párizsi magyar paralimpiai csapat:

úszás:

Adámi-Rózsa Zsanett, Hotz Csenge, Illés Fanni, Iván Bence, Konkoly Zsófia, Pap Bianka, Száraz Evelin

kajak-kenu:

Boldizsár Dalma, Kiss Tibor, Molnár Nikoletta, Suba Róbert, Varga Katalin, Kiss Péter Pál

kerekesszékes vívás:

Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna, Madarászné Mező Boglárka, Osváth Richárd, Tarjányi István, Veres Amarilla

asztalitenisz:

Arlóy Zsófia, Major Endre, Pálos Péter, Szvitacs Alexa

atlétika:

Biacsi Bernadett, Biacsi Ilona, Ekler Luca, Luterán Petra, Szőllősi István

bocsa:

Szabó Alexandra, Nagy Vivien

sportlövészet:

Dávid Krisztina, Rescsik Csaba, Gurisatti Gyula

erőemelés:

Tunkel Nándor

íjászat:

Gáspár Tamás

kerékpár:

Wermeser Zsombor

lovaglás:

Fonyódi Ildikó

cselgáncs:

Burányi Flóra

triatlon:

Mocsári Bence

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor a strasbourgi plenáris vita végén: "ócska propaganda terepévé vált az Európai Parlament"

Szerdán - az árvíz miatt három hét késéssel - több órán keresztül vitáztak az Európai Parlament plenáris ülésén a magyar EU-elnökségi programról, illetve Orbán Viktor európai szerepéről, kormányzásáról. A heves szóváltásokkal tarkított vitát Orbán Viktor szavai zárták.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.10. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×