Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Pars hozta azt, amennyit az egészsége megengedett

A kalapácsvető Pars Krisztián a hetedik helyen végzett a riói olimpián.

A címvédő szombathelyi versenyző nem éppen csúcsformában várhatta a döntőt, bár idén már dobott 77,38 métert is, ám tavaszi műtétje óta a selejtezőben elért 75,49 méter a legjobbja. Ezzel a negyedik helyen került a fináléba, ahol 74,77 méterrel kezdett az Olimpiai Stadionban.

Az első sorozatban ennél csak ketten dobtak nagyobbat: a vb-ezüstérmes tádzsik Dilisod Nazarov (76,16) és a 40 éves Ivan Tyihon (76,13). A háromszoros világbajnok fehérorosz Pars régi ismerőse: 2008-ban, Pekingben harmadik lett honfitársa, Vagyim Gyevjatovszkij mögött, de a Nemzetközi Olimpiai Bizottság doppingolás miatt mindkettőjüket kizárta, s eltiltotta. Így a negyedik Pars Krisztián a második helyre léphetett volna előre.

A két fehérorosz azonban fellebbezett a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS), amely 2009-ben eljárási hiba miatt megsemmisítette a NOB döntését. Négy évvel ezelőtt, Londonban Tyihon az utolsó pillanatban lekerült a rajtlistáról, miután 2004-es mintáinak újbóli vizsgálata során doppingszer nyomaira bukkantak az ellenőrök. Ezért megfosztották az athéni játékokon szerzett ezüstjétől, s Pars az ötödikről a negyedik helyre jött fel.

Tyihon a második körben 77,43-mal átvette a vezetést. A világbajnok lengyel Pawel Fajdeken kívül, aki bombameglepetésre kiesett a selejtezőben, idén csak ő teljesített 80 méter fölött (80,04), így elsőszámú esélyessé lépett elő. Pars is javítani tudott, de a 75,15-tel mégis visszacsúszott egy helyet, mivel a nála 13 évvel fiatalabb katari Asraf Amgad Elseify 75,40-nel megelőzte. Nazarov 77,27-tel megerősítette második helyét.

A harmadik sorozatban a 34 éves magyar kalapácsvető megint rátett néhány centit (75,28 m), mégis újra visszaesett. Ezúttal a szinte ismeretlen, 22 éves mexikói Diego del Real dobott nagyobbat, aki 76,05-tel feljött a harmadik helyre. Nazarov elsőként jutott 78 méter fölé (78,07), s ezzel az élre került.

A negyedik sorozattól már csak a legjobb nyolc folytathatta. A kétszeres Európa-bajnok magyar atléta 74,89 métert ért el ekkor, a sorrend nem változott.

Ötödikre Pars 74,62 métert dobott, s a szlovák Marcel Lomnicky is megelőzte (75,97). Tyihon 77,79-re javított, de maradt második. Nazarov 78,68-cal növelte előnyét.

A hatodik körben a vb-bronzérmes lengyel Wojciech Nowickié, aki a tavalyi világbajnokságon az utolsó sorozatban ledobta Parsot a dobogóról, 77,73-mal feljött harmadiknak, egyben ő is a magyar versenyző elé került. Pars egy rossz kísérlettel fejezte be, s a hetedik helyen zárt.

Férfi kalapácsvetés, olimpiai bajnok:

Dilisod Nazarov (Tádzsikisztán) 78,68 m

2. Ivan Tyihon (Fehéroroszország) 77,79

3. Wojciech Nowicki (Lengyelország) 77,73

....7. Pars Krisztián 75,28

Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×