Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus

Örömjátékot vár a női pólósoktól Kemény Dénes

Spanyolország ellen folytatja olimpiai szereplését a magyar női vízilabda-válogatott. A szövetség elnöke szerint nagyon jó, hogy már a torna első meccsén örömjátékkal rukkolt elő Bíró Attila együttese.

A magyar pólós hölgyek játékoskarrierjében is az olimpia számít a legjelentősebb megmérettetésnek, ugyanakkor Kemény Dénes szerint a hatalmas tét és elvárás okozta teher ellenére egy percig sem illetődtek meg Keszthelyi Ritáék.

Az elnök úgy látja, hogy Bíró Attila szövetségi kapitány együttese nem csak magabiztos, 13-11-es győzelmet aratott Kína elleni első csoportmeccsén.

"Olyan harmadik negyedet produkált a csapat, ahol játékos többségének egyéni, személyes öröme érkezett meg a mérkőzés alatt. Elkezdtünk az olimpián játszani. Nem érződött rajtuk a teher, úgy játszottak, mint egy átlagos mérkőzésen. Amikor lefújták a meccset és körülnéztek, mindenhol az ötkarikát láthatták. Szerintem ez nagyon fontos érzés lehetett nekik is" - értékelte röviden a nyitómeccset a sportvezető.

A jó kezdéshez az is hozzájárulhat, hogy van rutinja a csapatnak. A londoni ötkarikás játékokhoz képest ugyanis összesen három helyen történt személyváltozás a csapaton belül. Bolonyai Flórát, Merczinger Katát és Drávucz Ritát Kasó Orsolya, Garda Krisztina és Illés Anna váltotta a keretben. Egyébként ugyanez az összeállítású egylet nyerte meg januárban a belgrádi Európa-bajnokságot, és váltotta meg a szerb fővárosban a Rio de Janeiróba szóló repülőjegyét.

Csütörtökön tovább folytathatja menetelését a csapat, ezúttal a 2013-as világbajnok spanyolokkal találkoznak Takács Orsolyáék. Kemény Dénes veszélyesnek tartja a hispán együttest, amely 11-4-es vereséget szenvedett az Egyesült Államoktól az első fordulóban.

„A spanyol öltözőben most minden ok megvan az önkritikára. Klasszikusan, úgymond kalóz módon érkezik majd a spanyol armada. Nekünk viszont ott lesz, van az örömélmény, ezt kell újra visszaalakítani a szerény és a győzelmet mindenáron akaró alázatra, amellyel már a Kína elleni meccset is hoztuk" - emelte ki a korábbi sikerkapitány az InfoRádiónak.

Amikor arról arról esett szó, mennyire kell más stílusban játszani Spanyolország ellen, a szakvezető gyorsan leszögezte: minden edzőnek megvan a saját taktikai repertoárja, amelyből válogat.

"Az aktuális ellenfél ellen a meggyőződése szerinti lehető legjobbat választja, és azt próbálja alkalmazni az edző. Persze van, hogy meccs közben kell változtatni, akár megérzésből, vagy azért, mert alapvetően rossz volt az eredeti hadrend" - mondta.

Kemény Dénes hangsúlyozta: Bíró Attila felkészült és nagy taktikai repertoárral rendelkezik, ezért is bízik meg benne száz százalékig.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Legendás második világháborús színterekre térnek vissza az amerikai katonák, ezúttal egy teljesen másik ellenséggel nézhetnek  farkasszemet

Legendás második világháborús színterekre térnek vissza az amerikai katonák, ezúttal egy teljesen másik ellenséggel nézhetnek farkasszemet

Egyre hangosabban szólnak a harci dobok a Távol-Keleten, a világnak szinte minden napra jut valami hír a kínai Népi Felszabadító Hadsereg (People’s Liberation Army – PLA) mozgásáról, vagy éppen legújabb fejlesztéseiről. Az utóbbi hetekben éppen Japánnal megy az acsarkodás, de a háttérben az Egyesült Államok folyamatosan erősíti a pozícióját, méghozzá nem is akárhol: a második világháború legendás helyszíneit élesztik újra, olyat is, ahonnan elindultak a bombázók 1945 augusztusában a Japán elleni atomcsapáshoz. A terv világos stratégiát vázol fel, amely arra figyelmezteti a teljes térséget, hogy egyre élénkebben éri őket a háború közelgő szele.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×