Infostart.hu
eur:
375.96
usd:
318.51
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Hosszú országos csúccsal elődöntős 200 méter háton

A Brazíliában már három aranyat nyert Hosszú Katinka országos csúcsot úszva bejutott az elődöntőbe 200 méter háton a riói olimpia csütörtöki versenynapján, míg György Réka az előfutamban hetedik lett, így nem folytatja a versenyzést.

A 200 és 400 vegyesen, valamint 100 háton is friss ötkarikás bajnok Hosszú magabiztosan, 2:06.09 perces idővel nyerte az előfutamot, amelyben György 2:12.99 perccel hetedik lett. Az eddigi magyar rekordot szintén Hosszú tartotta 2:06.18 perccel, amelyet a tavalyi kazanyi világbajnokságon ért el.

Hosszú így az első helyen jutott be az elődöntőbe, amelyet péntek hajnali fél négykor rendeznek. György Réka 22. lett.

"Az első száz jó volt, de ahogyan ráfordultam a másodikra, olyan volt, mintha súlyokat kötöttek volna a lábamra és a karomra. Fogalmam sincs, mennyire kezdtem erősen, de utána történt valami, amit nem tudtam kontrollálni" - mondta György Réka.

Hosszú Katinka egyelőre nem nyilatkozott, Rio háromszoros bajnoka jelezte, csak az esti elődöntő után értékel.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×