A két csapat az eredeti tervek szerint találkozott volna már egymással ebben az évben, március végén, az úgynevezett Finalissimán. A két konföderáció, az UEFA és a Conmebol címvédője „alapesetben” Katarban mérkőzött volna, de ezt az Egyesült Államok és Izrael által indított Irán elleni háború ellehetetlenítette. Később felvetődött helyszínként Madrid, majd halványan Buenos Aires, sőt esetleg Milánó is, de végül lefújták a találkozót.
A spanyolok számítása szerint a két válogatott eddig 14 meccset vívott egymással, a mérleg kiegyenlített, két döntetlen mellett mindkettő hatszor nyert. Legutóbb nyolc éve, 2018 márciusában mérkőztek, az Atlético Madrid stadionjában. A spanyolok a párharc legfölényesebb győzelmét aratva 6–1-re nyertek. A La Roja akkori játékosai közül ma senki nem kerettag. Az Albicelestében nem játszott Lionel Messi, ellenben Lautaro Martinez, Otamendi és Tagliafico, például igen.
Az egyébként spanyol útlevéllel is rendelkező Messi még soha nem szerzett gólt a spanyol válogatott ellen. Az első két meccsét 2–1-re elveszítette a csapatával (2006 Murcia, 2009 Madrid), ám a legutóbbit csapata megnyerte 4–1-re a két hónappal korábban világbajnoki aranyat nyerő spanyolok ellen (Buenos Aires, 2010).
Luis de la Fuente úgy tervezi, hogy ugyanazt a tizenegyet küldi pályára, mint a belgák és a franciák ellen, ami azt (is) jelenti, hogy Fabián Ruíz marad Pedri kárára Rodri mellett és Álex Baena is játszik, Nico Williams csak csere.
Pedri (441 perc) többet játszott eddig a tornán mint Fabián Ruiz (260), de a tervezett kezdőcsapat mind a tíz további tagja 400 perc fölött van már. Unaí Simon, Cucurella és Cubarsí 630 percet töltött eddig a pályán.
Az argentinoknál Emiliano Martinez védett eddig végig (690 perc), Alexis Mac Allister a legtöbbet foglalkoztatott mezőnyjátékos (630), második Messi (620), utóbbi talán összefüggésben van azzal is, hogy az utóbbi négy meccsén éles volt a hajrá az Albicelestének, nem lehetett Messit lecserélni.
Lionel Scaloni nem tervez változtatást, ő is az elődöntős csapatával kezdene. Itt ez azt jelenti, hogy Messi mellett marad Julián Alvarez, Nico González és Lautaro Martinez pedig cserék. Különleges, hogy az argentinok 26-os keretében hat olyan futballista is van (Juan Musso, Julian Alvarez, Nico González, Giuliano Simeone, Thiago Almada, Nahuel Molina), aki az Atlético Madrid játékosa. De az immár Lionel Messi mellett az Inter Miamiban játszó Rodrigo de Paul is Diego Simeone csapatából igazolt az Egyesült Államokba.
A címvédő 19 gólt ért el eddig, ezekből csak hatot az első játrészben. A hatból is csupán kettőt az egyenes kieséses szakasz első 45 perceiben. Három gólt szereztek az argentinok a 2x15 perces hosszabbításokban, s nem kevesebb mint kilencet a második félidőben az ivószünet után. Ami a kapott góljaikat illeti, a hétből csak egy esett az első félidőben.
A spanyoloknál sokkal eredményesebb volt eddig az első félidő, mint a riválisnál. A 13 szerzett gólból hét az első 45 percben született, a Zöld-foki szigetek elleni nyitó 0–0 óta csak egyszer mentek le gól nélkül a szünetre, a portugálok ellen. Ám ott sem volt gond: a végén jött Mikel Merino, a megmentő. Az egyetlen kapott gól nagyon kevés, a belgák ellen a 41. percben került Unaí Simon kapujába a labda.
Azért is érdekes összevetni a fenti adatokat, mert az 1994-es Brazília–Olaszország mérkőzésen született gól nélküli döntetlen óta lejátszott hét világbajnoki döntőből hatot az a csapat nyert meg, amelyik megszerezte a vezetést. A kivételt a 2006-os, berlini finálé jelentette, ahol a Zinédine Zidane tizenegyesével a vezetést megszerző Franciaország az 1–1-es döntetlent követően tizenegyespárbajban alulmaradt az olaszokkal szemben.









