Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
326
bux:
145903.09
2026. november 3. kedd Győző
Nyizsnij Novgorod, 2018. július 6.A francia Olivier Giroud az oroszországi labdarúgó-világbajnokság negyeddöntőjének Uruguay – Franciaország mérkőzésén Nyizsnij Novgorodban 2018. július 6-án. (MTI/AP/Petr David Josek)
Nyitókép: Petr David Josek

Kemény Dénes: mindenki megy majd előre, mint a mozdony

Az elődöntőkben már csökken az edzők szerepe, és egy-egy játékos lelkiereje dönthet a továbbjutásról - mondta Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke a Franciaország-Belgium labdarúgó-világbajnoki elődöntő előtt. Az InfoRádió vb-szakértője szerint nem a fizikai állapot dönt majd, mert az adrenalin és a motiváció miatt ez már nem számít.

Kemény Dénes már korábban kijelentette, hogy a francia válogatottat tartja a legesélyesebbnek a világbajnoki aranyra, de most az eddig százszázalékos belgák ellen is jobbnak látja, mert több a klasszis náluk. Az InfoRádió vb-szakértője azonban most emlékeztetett, hogy ez így volt az Európa-bajnokság döntőjében is, amikor a portugálokkal játszottak a franciák, ráadásul Párizsban, mégsem tudtak győzni. A háromszoros olimpiai bajnok pólóedző szerint nagyon sokat számít a lelki állapot, hogy ki tudja a hatodik meccsen önmagát leginkább megvalósítani.

"Csendben megjegyzem, hogy kezd csökkenni az edzők szerepe, szerintem

nem bravúros cseréktől lesz majd hangos a sajtó, hanem sokkal inkább egy-egy játékos lelkiereje hozhatja meg a győzelmet"

- mondta Kemény Dénes, de azért tartja a tippjét, szerinte 60:40 arányban a franciák a kedd esti vb-elődöntő esélyesei.

A párharc eldöntésére képes játékosok közül két, egyaránt az angol élvonalban futballozó centert emelt ki. A belga Romelu Lukaku eddig a vb-n nemcsak eredményes volt, hanem jól segítette a társakat is, a brazilok ellen például a belga kapitány kitette a jobb oldalra, és ez bejött, erősen kellett rá koncentrálniuk a védőknek.

A franciáknál ugyanezen a poszton Olivier Giroud játszik, s noha ő is sokat segít csatártársainak a helyzetek kialakításában, gólt még nem szerzett.

"Ez érdekes, mert a Premier League-ben eredményes szokott lenni, most még nem volt, de amilyen a lélektana egy ilyen hosszú világversenynek, lehet, hogy most ő lesz a nyerőember"

- tippelte Kemény Dénes, és kitért arra is, hogy a csaknem négy hete zajló torna mennyire megterhelő a futballistáknak. Szerinte csak az idősebb, harminc év feletti sportolóknál igényel ez különleges bánásmódot, a fiatalabbaknál ez nem szempont.

"Nem lesz olyan a két elődöntőben és a helyosztókon, hogy egyszer csak összeomlik fizikailag az utolsó húsz percre valamelyik csapat.

Már olyan erős az adrenalin és a motiváció, hogy nem fog számítani a fizikai állapot, mindenki megy előre, mint a mozdony"

- mondta a vb-szakértő.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Marine Le Pen ante portas? – A szakértő szerint nő az esély

Szeptember közepe óta tartanak a tüntetések Franciaországban. Most hétvégén ismét százezrek vonultak az utcákra. A békés felvonulások végén összecsapások törtek ki több nagyvárosban és Párizsban is. Fejérdy Gergely Franciaország-szakértő arról is beszélt az InfoRádióban, hogy mi is a demonstrációk célja, illetve hogy mi az, ami Emmanuel Macron egyre több támogatóját ráveszi arra, hogy inkább Marine Le Pen mögé álljon.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Stewe Witkoff amerikai különmegbízott bejelentette, hogy november 10 és 11 között kerül megrendezésre a következő orosz-ukrán béketárgyalás Abu-Dzabiban. Dmitro Lubinec ukrán és Jana Lantratova orosz emberi jogi biztos levélben kéri az amerikai first lady, Melania Trump segítségét abban, hogy a herszoni Oleski környékére kihirdetett tűzszünetet más régiókra is kiterjesszék. A közelmúlt katonai puccsai óta Oroszországhoz egyre közelebb kerülő Mali és Niger azzal vádolja az ukrán titkosszolgálatot, hogy ellenzéki fegyveres csoportokat támogat a Száhel-övezetben. Kijev tagadja a vádakat. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×