Infostart.hu
eur:
362.39
usd:
322.79
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Végre egy ismerős arc a Bozsik stadionból

Ma délután, illetve este lejátsszák a G-csoport első két mérkőzését is. A két erősebbnek vélt csapat a két gyengébbnek gondolttal találkozik: Szocsiban Belgium Panamával, Volgográdban Anglia Tunéziával játszik.

A belgáknak a papírforma alapján a mezőny egyik leggyengébb csapata jut elsőre, a legutóbbi hét mérkőzéséből mindössze egyet megnyerő panamai legénység. Roberto Martínez együttese elemben jó formában van, a tíz selejtezőjéből kilencet megnyert, 2016 szeptembere óta immár 19 mérkőzésen veretlen, az utolsó két felkészülési mérkőzésén összesen hét gólt szerzett.

Thibaut Courtois, a „vörös ördögök” és a Chelsea kapusa szerint a válogatottjuk nagyon jól felkészült a tornára, legjobb játékosuk, Eden Hazard pedig minden korábbinál jobb formában van. A kapus szerint Hazard a legjobbjuk, mások inkább Kevin De Bruynét említik, talán mindegy is, lényeg: a belga válogatott tele van sztárokkal. Igaz, eggyel kevesebbel, mint amennyit reméltek: Vincent Kompany nem épült fel, a panamaiak ellen biztosan nem játszhat, de az is kétséges, számíthat-e rá a szövetségi kapitány egyáltalán a csoportmérkőzések során. Courtois szerint a siker alapja, hogy egy csapat úgy érezze, képes végigmenni az úton, s úgy véli, ők valóban képesek.

A panamaiaknál vélhetően kezdeni fog Anibal Godoy, a San José Earthquakes középpályása, aki korábban a Bp. Honvéd játékosa is volt. A közép-amerikaiak keretében mindössze négy európai légiós akad, érdekes, hogy közülük kettő, José Luis Rodriguez és Ricardo Ávila éppen belga klub, a Gent tagja. Erick Davis, a védő biztosan ismeri az Ismerős Arcok Nélküled című számát – tekintve, hogy az előző három idényt Dunaszerdahelyen, a DAC-nál töltötte. A 2017–2018-as szezonban alapember volt Marco Rossinál.

Kezdenek az angolok is, mégpedig Volgográdban, Tunézia ellen. Világbajnokságon még soha nem kaptak ki afrikai csapattól, a mostani ellenfelet 1998-ban 2-0-ra legyőzték. Gareth Southgate kerete csendes felkészülésen van túl. Ha nagy egyéniségekben talán szegényebb is a csapat, mint volt, például, 2002-ben vagy 2006-ban, egységesebbnek tűnik.

Vitathatatlanul az új csapatkapitány, Harry Kane a kulcsember, a vezéregyéniség, ha ezt eddig valaki nem tudta volna, elég csak felütni a ma reggeli Sunt, amely hirdeti a rá jellemző szójátékkal: We Kane do it. Aztán egy rúzsfolttal bejelölte azt a helyet, ahol a szerencsét hozni kívánó, erőt adni akaró szurkolónak meg kell csókolnia a középcsatár cipőjének a fotóját. A The Times komolyabb hangvételű lap, szerkesztői az első vb-k évtizedének, a harmincas éveknek a futballszerelésébe öltöztették a Tottenham centerét, nem igazán törődve azzal, hogy a „háromoroszlánosok” csak 1950-ben vettek részt először világbajnokságon. A lap megjegyzi, hogy az angol válogatott szurkolói klubja mindössze kétezer jegyet sem tudott értékesíteni a meccsre. A Mirrornál is korunk Shearerje, Harry Kane a főszereplő, a lap szerint Cristiano Ronaldo mesterhármasa lehet a minta a Spurs ásza számára az első meccsen.

Az angolok 2006 óta nem kezdtek győzelemmel vb-szereplést, igaz, nem is volt ilyen könnyű ellenfelük. Gareth Southgate természetesen nem tartja könnyűnek a tunéziaiak elleni mérkőzést sem, sőt hangsúlyozta, sokkal nehezebb a csoport, mint azt az emberek gondolják.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Az Ukrán Védelmi Hírszerzés (HUR) jelentése szerint az oroszok rengeteg fegyvert halmoztak fel az elmúlt az időszakban – számolt be az RBK Ukraine. A jelentések szerint cirkálórakétából ezres nagyságrendben állhat rendelkezésükre készletek, míg ballisztikus rakétákból is több száz állhat a raktárakban. Az ukrajnai és a közel-keleti háborúk tapasztalatai miatt a NATO alapjaiban gondolja újra az Oroszországgal szembeni védelmi stratégiáját, azt sem kizárva, hogy mélységi csapásokat vegyenek számba - közölte a Wall Street Journal. Ez teljesen új megközelítést jelenten az eddigiekhez képest, ugyanis nem pusztán kivédeni akarják az ellenséges támadást, hanem a probléma forrását elpusztítani. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×