Infostart.hu
eur:
361.6
usd:
310.81
bux:
131061.25
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik
Karácsony Gergely fõpolgármester nyilatkozik a sajtónak a Fõvárosi Közgyûlés ülése elõtt a Városháza dísztermében 2024. december 18-án.
Nyitókép: MTI/Kocsis Zoltán

Karácsony Gergely az InfoRádióban a budapesti olimpiáról: ha megállapodunk a kormánnyal, az emberek meggyőzése lesz hátra

Minden korábbinál határozottabban kiállt a budapesti olimpiai és paralimpiai rendezés mellett Karácsony Gergely. A főpolgármester a MOB közgyűlésén beszélt a terveiről, majd az InfoRádiónak adott interjúban egyértelművé tette, hogy a városhoz kell szabni a két kiemelt sporteseményt, nem fordítva. Arra is kitért, hogy néhány sportágban Budapesten kívüli helyszíneket is be lehetne vonni. Megtudtuk: javában folynak a szakértői egyeztetések az új kormánnyal a szolidaritási adóról, a Fővárosi Közgyűlés hangvétele és munkája pedig változik majd az előző szűk két évben tapasztaltakhoz képest.

Karácsony Gergely az InfoRádiónak adott interjújában elmondta: örül annak, hogy az olimpia ügye nem lett témája a választási kampánynak tavasszal, szerinte az „egy túl hosszú, túl nemes cél ahhoz, hogy elsüllyedjen a választási kampány viharaiban”. Úgy érzi azonban, hogy a választási eredménytől függetlenül Budapest főpolgármestereként kötelessége elindítani azt a társadalmi párbeszédet, ami egy olimpia megrendezéséhez kell.

Az olimpiához mindenesetre két pillér már a kormány teljes felállása előtt adott:

  1. a MOB
  2. a főváros.

Karácsony Gergely ki is jelentette: mindkét pillér elkötelezett abban, hogy Budapest megszerezze a következő európai olimpiai játékok (2036/2040) megrendezésének jogát, erről kell tárgyalni majd a kormánnyal.

„Az az elképzelés kezd kirajzolódni, hogy semmit nem építünk az olimpia miatt, amire egyébként ne lenne szüksége a városnak. A költségvetési korlátok mindig rövidebbek, mint a fantáziánk lenne, de a Nemzetközi Olimpiai Bizottság sem támogat már – nagyon helyesen – olyan beruházásokat, amelyek megerőszakolják a városokat, vagy amelyek túl nagy terhet raknak a közösségekre, hiszen ezáltal óriási politikai vitákat is kiváltanak” – húzta alá a főpolgármester. A fenntarthatósági irányelvet ő is támogatja, ilyen koncepció kidolgozásában lenne partner.

Ami pedig a részleteket illeti: nagy sportinfrastruktúra-bővítésre szerinte már nincs szükség Magyarországon, Budapesten az elmúlt években intenzív munka folyt e téren, ami így pozitív adottság, mert „már csak a várost kell fejlesztenünk”, hogy ugyanezen a szinten legyen az infrastruktúra egésze is.

Továbbá: nem csupán Budapestben kell szerinte gondolkodni, hanem egy „nagyjából 200 kilométeres körben”, ami még mindig közelséget jelent más olimpiákhoz képest, mivel két órán belül bármelyik olimpiai helyszín elérhető lenne. Szerinte

  • Szeged alkalmas lehet a kajak-kenu- és az evezős versenyek lebonyolítására,
  • a Felvidék (Szlovákia) vagy egyes ausztriai helyszínek is bevonhatók lennének a „kárpát-medencei elképzelésbe”.

„Nyilván ezt meg kell beszélni az ottani barátainkkal” – jegyezte meg Karácsony Gergely.

Az olimpián kívül

Persze az olimpia mellett, illetve azzal akár összefüggésben is vannak más témák is a kormány és a főváros között, ezek ráadásul sokkal sürgősebbek:

  • a Diákváros,
  • a HÉV-felújítás, valamint
  • a villamoshálózat bővítése.

„Kapunk egy nagyon jó múzsát a határidővel, hiszen ezeknek nyilván el kell készülniük az olimpiáig, de ez egyáltalán nem lehetetlen küldetés. És mivel a legtöbb beruházás nemcsak a budapesti, a magyar, hanem az európai uniós fejlesztési stratégiába is illeszkedik, ezért egy jelentős részét egyébként európai uniós forrásból is meg lehet csinálni. Nem mindent, de nagyon sok mindent” – folytatta.

Megérti, hogy most „ezer ügy feltorlódott a kormány asztalán”, és most épp nem a legsürgősebb az olimpia a fővárosnak sem, Budapesten ugyanis pénzügyi problémákat is „meg kell beszélni”. A következő európai olimpia szerinte így is lehet majd Budapesten. (Ismert: 2028-ban Los Angelesben, 2032-ben az ausztráliai Brisbane-ben lesz olimpia.) Arra, hogy a kormánnyal véglegesítsék a partnerséget, szerinte az év végéig volna idő.

Meggyőzni az embereket

De van még valami: meggyőzni a magyarokat, budapestieket és másokat.

„Biztos vagyok abban, hogy ha el tudjuk mondani a fenntartható koncepció részleteit, és azt, hogy nem az olimpiára szabjuk a várost, hanem fordítva, akkor nagy társadalmi támogatottsága lehet az ügynek, ami döntő tényező, mert az olimpiai mozgalom teljes joggal azokat a városokat veszi komolyan, akik komolyan veszik a lakosságukat is ezekben az ügyekben. Tehát azt remélem, hogy ha összeáll egy politikai egység pártokon, kormányzatokon, olimpiai mozgalmakon átívelő módon, akkor meg tudjuk győzni a budapestieket arról, hogy ez egy jó dolog.”

A cikk Farkas Dávid interjúja alapján készült.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Karácsony Gergely a budapesti olimpiáról: ha megállapodunk a kormánnyal, az emberek meggyőzése lesz hátra

Karácsony Gergely a budapesti olimpiáról: ha megállapodunk a kormánnyal, az emberek meggyőzése lesz hátra

Minden korábbinál határozottabban kiállt a budapesti olimpiai és paralimpiai rendezés mellett Karácsony Gergely. A főpolgármester a MOB közgyűlése után az InfoRádiónak adott interjúban egyértelművé tette, hogy a városhoz kell szabni a két kiemelt sporteseményt, nem fordítva, és hogy Budapesten kívüli helyszíneket is be lehetne vonni. Beszélt a szolidaritási adóról szóló egyeztetésekről és arról is, hogy a Fővárosi Közgyűlés hangvétele és munkája megváltozik.

Sulyok Tamás: célkeresztbe kerültem, de nem csupán én, az államfői intézmény is

Még a látszatát is kerülni kell a nem jogállami megoldásoknak Sulyok Tamás államfő szerint, akivel interjú jelent meg. „Teljesen világossá vált számomra, hogy komoly politikai igény jelent meg a köztársasági elnöki alkotmányos funkciójának újraértelmezésére.”
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×