Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
325.06
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Unsplash.com

Hiába vezetett a félidőben a Zalaegerszeg Nyíregyházán

Egy gól ott, három válaszul itt.

A Nyíregyháza hazai pályán 3-1-re legyőzte a Zalaegerszegi TE csapatát a labdarúgó Fizz Liga kilencedik fordulójának szombati játéknapján. A meccs előtt még sereghajtó nyírségi együttes sorozatban négy nyeretlen bajnoki után diadalmaskodott ismét, míg a most utolsó helyre csúszó ZTE változatlanul idegenbeli siker nélkül áll.

Ami a meccs részleteit illeti, az első félidőben nagyjából eseménytelen 20 perc után éledezni látszott a hazai együttes, elsősorban a sokszor helyzetbe kerülő Edomwonyi révén. A légiósnak azonban nem sikerült betalálnia egyik lehetőségéből sem, igaz, egyszer a gólvonalról mentett Bodnár. A kihagyott helyzetek megbosszulták magukat, az addig jóformán említésre méltó gólszerzési esély nélkül futballozó Zalaegerszeg ugyanis a félidő hajrájában Daniel Lima közeli találatával előnybe került. A gólt a brazil támadó provokatív gólörömmel ünnepelte, ezért sárga lapot kapott, az indulatok pedig kissé elszabadultak, de közvetlenül a szünet előtt a játékvezető igyekezett megfékezni a labdarúgók agresszivitását.

Fordulás után szinte azonnal egyenlíteni tudott a Nyíregyháza, kihasználva a vendég védők nem megfelelő felszabadítását egy szöglet után. Katona Bálint találata után támadásban maradt a hazai csapat és alig negyedóra elteltével Edomwonyi lefejelt labdáját megint Katona tűzhette kapura, Gundel-Takács azonban bravúrral védeni tudott. Hamarosan hármas cserével frissített a szakmai stáb a zalai együttesen, de a remélt hatást ez sem hozta meg, a hajrában ugyanis az összességében végig jobban és veszélyesebben játszó nyírségiek még két gólt szereztek, ezzel otthon tartották a három pontot.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×