Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
324.85
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Magyar Levente: három fontos területen is sikerült áttörést elérni a magyar-amerikai kapcsolatokban

Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépése óta három fontos területen is sikerült áttörésszerű eredményt elérni a kétoldalú kapcsolatokban, ami jól demonstrálja a politikai viszony magas minőségét - közölte Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára helyi idő szerint pénteken Washingtonban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint az államtitkár az amerikai kollégájával, Christopher Landauval folytatott egyeztetését követően hangsúlyozta, hogy amióta Donald Trump elnök januárban hivatalba lépett, három lényeges területen sikerült áttörésszerű eredményt elérni a kétoldalú kapcsolatokban.

"Egyrészt elhárította a Trump-kormányzat azokat a megalapozatlannak bizonyult szankciókat, amelyeket a magyar kormánnyal szemben hivatali idejének utolsó napjaiban az előző, demokrata párti kormányzat bevezetett" - mondta.

"Kettő, mentesítették a legfontosabb magyar stratégiai projektet, a második nukleáris erőmű építését a másodlagos szankciók alól, amelyeket orosz entitásokkal szemben alkalmaztak, de indirekt módon Paksot is sújtották. Magyarán az amerikaiak segítettek nekünk abban, hogy tovább haladhassunk ezzel a nagyon fontos projekttel" - folytatta.

"Három, megkötöttük néhány nappal ezelőtt azt a megállapodást, amely alapján amerikai technológiával fogjuk fejleszteni Magyarországon a nukleáris iparnak a kis moduláris erőművekre épülő szegmensét. Ez azt jelenti, hogy Paks mellett, ami egy nagy atomerőmű, kisebb erőműveket is szeretnénk Magyarországon telepíteni annak érdekében, hogy ellássuk energiával az egyre növekvő lakossági és ipari igényeket, és ezt amerikai technológiával tudjuk elérni" - tette hozzá.

"Ez három áttörésszerű, nagyon fontos, a politikai kapcsolatok magas minőségét kifejező és tükröző lépés, és egyben a megerősítése is annak, hogy a következő időszakra is azt várhatjuk, hogy hasonló nyíltsággal és eredményességgel tudjuk a felmerülő fontos ügyeket rendezni" - összegzett.

Magyar Levente a háromnapos washingtoni látogatása végén aláhúzta, hogy tárgyalásainak hangvétele tükrözte az utóbbi fél évben 180 fokos fordulaton átesett magyar-amerikai kapcsolatokat.

"Míg a Biden-adminisztráció szándékosan rengeteg lépést tett, amely hosszú távon is arra volt hivatott, hogy negatív irányba befolyásolja a kapcsolatokat, addig a Trump-adminisztráció mindent megtesz azért, hogy egyrészt ezen károkat elhárítsa, másrészt pedig olyan, jövőbe mutató projekteket indítson, amelyek viszont hosszú távon pozitív irányba tudják majd a kapcsolatokat terelni" - fogalmazott.

"Ez egy intenzív fél év volt, (…) a magyar-amerikai kapcsolatok is felpörögtek, én magam is másodszorra vagyok itt néhány hónapon belül. Ez azt mutatja, hogy van fogadókészség valójában Magyarország iránt, és a súlyunknál nagyobb mértékben odafigyelnek ránk, magasabb polcon vagyunk, mint amit a népességünk vagy a gazdaságunk ereje, a katonaságunk mérete indokolna. És ez mind azért van, mert a magyar kormány következetesen képviseli azokat az értékeket, amiket itt zászlóra tűzött Donald Trump" - fűzte hozzá.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Ez már pánik: több mint 5 százalékos zuhanásban a Nasdaq

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×