Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 6. vasárnap Zakariás
A Red Bull egyik Forma-1-es versenyautója a megújult főépület előtt a Hungaroringen, a mogyoródi versenypálya felújított épületeit bemutató sajtótájékoztató napján, 2025. június 19-én.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Gyulay Zsolt: már a Magyar Nagydíj másnapján érdemes megvenni a jegyet a következő szezonra

A Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója az InfoRádióban beszélt a megújuló Hungaroring jelentette kihívásokról, valamint a Red Bull éléről húsz és fél szezon után leváltott Christian Hornerről is.

Július 5-én és 6-án tartották a felújítás alatt lévő Hungaroring első nagy versenyét, az International GT Opent. Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója az InfoRádióban elmondta, nagyon fontos teszt volt, mert a teljesen megújuló paddock-épület egyelőre félkész, a versenyirányítás is még a fő épületen kívül működik.

„Olyan állapotban vagyunk, amilyenben elképzeltük, hogy a 40. Magyar Nagydíj meg lesz rendezve”

– mondta az elnök-vezérigazgató.

A GT versenyen az is kiderült, hogy az új épület számos kihívást állít majd a szervezők elé, főként a megnövekedett rezsi miatt, hiszen egy óriási, 19 600 négyzetméteres épületről van szó, aminek embert próbáló az üzemeltetése. Ettől függetlenül bizakodva várják az F1-es futam résztvevőit is.

Gyulay Zsolt a Magyar Nagydíj gyorsan elfogyó belépőivel kapcsolatban azt mondta, a weboldalon megtekinthető, hogy miből van még elérhető jegy, megjegyezve, hogy napi jegyeket, álló és sétáló jegyeket még talán lehet venni. A legértékesebbek, a fő lelátóra, kiemelt helyekre szóló belépők már régen elfogytak – ismertette a sportvezető, hangsúlyozva, amit jellemzően tanácsolni szoktak az érdeklődőknek:

„Amint lemegy a verseny, másnap, azaz hétfőn már megtalálhatók online a jegyek a 2026-os futamra; aki jegyet akar, annak érdemes hamar lépni, mert a jó helyek nagyon gyorsan elfogynak.”

Azzal kapcsolatban, hogy húsz és fél szezon után menesztette Christian Horner csapatfőnököt a Red Bull, Gyulay Zsolt azt mondta, sajnálja, de ez a Hungaroring csapatának munkáját nem befolyásolja, egyszerűen ilyen a sport. Hozzátette, ezek a csapatok, hasonlóan egy labdarúgóklubhoz, a sporttevékenység mellett jelentős üzleti vállalkozások is, óriási költségvetéssel. És ha a tulajdonos úgy dönt, hogy leváltja a csapatvezetőt, azt tudomásul kell venni.

A Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója leszögezte, azt kell nézni, hogy milyen csodálatos húsz évet töltött Christian Horner az iparágban. Véleménye szerint nagyon eredményes és jó vezető volt, így „nem valószínű, hogy a jövőben nem talál munkát.”

Arról, hogy idén, ahogyan tavaly is, a két McLaren-pilóta csatázik majd a Magyar Nagydíj győzelméért, Gyulay Zsolt úgy vélekedett, hogy a Hungaroring tud meglepetéseket okozni, volt már olyan futam, amikor nem várt eredmény született. Így reméli, hogy augusztusban kicsit „összekeveredik a mezőny”.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az AI leamortizálja a diplománkat – miközben a jövő szakmájának még neve sincs

Az AI leamortizálja a diplománkat – miközben a jövő szakmájának még neve sincs

Az AI már képes elkészíteni azt az első kódvázlatot, szerződés-összefoglalót vagy prezentációt. Korábban a pályakezdők ezeken keresztül tanulták meg a szakmát. Eközben új állások születnek ugyanennek a technológiának az építésére, ellenőrzésére és szabályozására. A nagy kérdés az, hogy milyen tudásra lehet majd többször is új karriert építeni.

Eljöhetett a radikális jobboldal napja Németországban

Vasárnap tartományi parlamenti választást tartanak a mintegy 2,1 millió lakosú Szász-Anhaltban. Bár a voksolás alapesetben elsősorban a helyi és a német belpolitika követőit érdekelné, a nemzetközi figyelem most mégis erre a tartományra fókuszál. A választás tétje ugyanis túlmutat a regionális kereteken: nem az a kérdés, hogy az Alternatíva Németországért (AfD) szerzi-e meg a legtöbb képviselői helyet, hanem az, hogy eléri-e az abszolút többséget, vagy a többi párt összefogásával megakadályozható-e az első AfD-s tartományi miniszterelnök megválasztása.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Tűzszünetet rendelt el Putyin, majd Moszkvában tárgyalt Trump embereivel – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Tűzszünetet rendelt el Putyin, majd Moszkvában tárgyalt Trump embereivel – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton elrendelte, hogy három napig szüneteltessék a Kijev elleni légicsapásokat az amerikai delegáció Moszkvába érkezésére tekintettel - jelentette be Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője. Orosz sajtóbeszámolók szerint Steve Witkoff, Donald Trump elnöki megbízottja és Jared Kushner, az amerikai elnök veje tegnap mintegy három órán át tárgyalt Putyinnal. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton beszélt az orosz fővárosban tárgyaló amerikai küldöttekkel, akiket ma Kijevben fogad. Az ukrán elnök közölte: készek betartani a tűzszünetet a tárgyalási folyamatban érintett városokkal kapcsolatban. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi háborús fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×