Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője a Forma-1-es Magyar Nagydíjon a mogyoródi Hungaroringen 2024. július 21-én.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

"Időmérőhorror" az F1 monacói szombatján

Az utolsó percben folyamatosan változott, hogy kié az első rajtkocka, végül a McLaren boxában örülhettek. A világbajnok a harmadik sorból indulhat.

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Monacói Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

A 25 éves pilótának ez az idei második és pályafutása 11. pole pozíciója, Monacóban viszont először kezdhet versenyt a legjobb helyről.

Norris mögött a hazai közönség előtt szereplő és tavaly ugyanitt győztes Charles Leclerc zárt másodikként a Ferrarival, míg a harmadik rajtkocka a világbajnoki pontversenyt vezető ausztrál Oscar Piastrié, Norris mcLarenes csapattársáé lett.

Leclerc-nek márkatársa, a hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton próbálhat majd segíteni a versenyen, a brit pilóta ugyanis negyedikként startolhat.

A címvédő és négyszeres világbajnok holland Max Verstappen (Red Bull) az ötödik rajthelyet kaparintotta meg.

A Mercedes mindkét versenyzője meglehetősen hátulról lesz kénytelen indulni, az olasz Andrea Kimi Antonelli ugyanis az időmérő első szakaszában kisebb balesetet szenvedett, a brit George Russell pedig a második etapban műszaki hiba miatt állt félre. Mindkét esetben piros zászlóval szakították félbe a kvalifkációt.

A 78 körös Monacói Nagydíj vasárnap 15 órakor rajtol el.

A teljes rajtsorrend:

1. sor: Lando Norris (brit, McLaren), Charles Leclerc (monacói, Ferrari)

2. sor: Oscar Piastri (ausztrál, McLaren), Lewis Hamilton (brit, Ferrari)

3. sor: Max Verstappen (holland, Red Bull), Isack Hadjar (francia, RB)

4. sor: Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin), Esteban Ocon (francia, Haas)

5. sor: Liam Lawson (új-zélandi, RB), Alexander Albon (thaiföldi, Williams)

6. sor: Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams), Cunoda Juki (japán, RB)

7. sor: Nico Hülkenberg (német, Sauber), George Russell (brit, Mercedes)

8. sor: Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes), Gabriel Bortoleto (brazil, Sauber)

9. sor: Pierre Gasly (francia, Alpine), Franco Colapinto (argentin, Alpine)

10. sor: Lance Stroll (kanadai, Aston Martin), Oliver Bearman (brit, Haas)

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×