Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
325.54
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Pars Krisztián kalapácsvető a Gyulai István Memorial nemzetközi atlétikai versenyen Székesfehérváron 2016. július 18-án.
Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Budapest: érkezik egy nagy visszatérő

Visszatér Budapestre a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíj: a nemzetközi szövetség kontinentális sorozatának arany besorolású versenyére augusztus 12-én kerül sor a Nemzeti Atlétikai Központban.

Gyulai Miklós, a magyar szövetség (MASZ) elnöke a hétfői sajtótájékoztatón elmondta, amikor 2011-ben a régi Puskás Stadionban először megrendezték a versenyt, azt a célt tűzték ki, hogy eljussanak oda, ahol most tartanak: a Gyulai Memorialt a világ egyik legjobb egynapos versenyeként jegyzik.

"Számomra emocionálisan sokat jelent, hogy édesapánk emlékére egy ilyen eseményt tudtunk felépíteni" - tette hozzá.

Deutsch Péter, a Gyulai Memorial szervezőbizottságának elnöke jelezte, hétfőn 12 órakor kezdődik a jegyértékesítés a viadalra. Emlékeztetett rá, Magyarországon nincs a Forma-1-en kívül olyan rangos nemzetközi sportesemény, mint a Gyulai Memorial, amelyet az elmúlt 14 évben mindig megrendeztek. Úgy fogalmazott, a sportok királynőjének, az atlétikának különleges kapcsolata volt a királyok városával, Székesfehérvárral, ahol az elmúlt években rendre sikerült megtölteni a Bregyó-közi sportközpontot.

"A legenda itt, a Nemzeti Atlétikai Központban folytatódik" - hangsúlyozta, felelevenítve a verseny legnagyobb pillanatait, kezdve Asafa Powellel, aki 2011-ben elsőként futott Magyarországon 100 méteren 10 mp-en belül.

Spiriev Attila, a verseny sportigazgatója kijelentette, a Gyulai Memorialnak a Nemzeti Atlétikai Központban a helye, ahol fantasztikus világbajnokság volt 2023-ban, egyben megköszönte Székesfehérvárnak az elmúlt évekbeli rendezést.

"Bár még sok idő van a versenyig, de már most tíz sztáratléta indulását tudom bejelenteni, köztüke négy a mi sztárunk" - közölte, jelezve, a 19 nemzetközi szám mellett kilenc országos és utántpótlás szám is a programba került.

A világ legjobb atlétái közül eljön Budapestre a rúdugrás világcsúcstartója és koronázatlan királya, a svéd Armand Duplantis, akinek kihívója a fedettpályás Európa-bajnok görög Emmanuil Karalisz lesz. Érkezik egy másik görög sztár, a távolugrásban olimpiai és világbajnok Miltiadisz Tentoglu is. Indul a 400 m gáton Európában egyeduralkodó holland Femke Bol, a kalapácsvetésben olimpiai és világbajnok kanadai Ethan Katzberg, valamint 400-on a tokiói aranyérmes, hatszoros Gyulai Memorial-bajnok bahamai Steven Gardiner.

A hazai klasszisok közül az olimpiai ezüstérmes kalapácsvető Halász Bence, a 400 méteren friss fedettpályás Európa-bajnok Molnár Attila, a 100 m gáton Eb-második Kozák Luca és a 60-on, 100-on és 200-on országos csúcstartó, fedett Eb-döntős Takács Boglárka is ott lesz a mezőnyben.

"Szeretnék jó eredményt elérni a Gyulai Memorialon augusztusban, mert onnan csak egy hónap a világbajnokság" - mondta Halász Bence, hangsúlyozva, a magyar atlétikának még nincs szabadtéri világbajnoka, és célja ezen változtatni.

"A Gyulai Memorial egy mini csúcspontja lesz az évnek" - fogalmazott Molnár Attila, aki kérdésre úgy válaszolt, reálisnak tartja, hogy Gardiner előtt érjen célba.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×