Az Alkotmánybíróság honlapján olvasható határozat szerint "a megsemmisítés oka, hogy a kúria az alaptörvénnyel ellentétes módon értelmezte a népszavazási kérdés egyértelműségét, különös tekintettel annak időszerűségére."
A MOB a saját weboldalán reagált a határozatra, azt írva, hogy tudomásul veszi azt, "egyúttal köszöni Nagy Tímea, Vaskuti István és Kovács István olimpiai bajnokoknak, valamint Kemény Dénesnek, a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdacsapat szövetségi kapitányának, hogy az olimpiai család nevében kiálltak az igazságos, józan döntésért". A MOB az említett sportemberekkel együtt fordult november végén az Alkotmánybírósághoz annak érdekében, hogy "semmisítse meg a Kúria november 12-i népszavazási döntését, és ne tegye lehetővé egy esetleges olimpiarendezési szándékról idő előtti, értelmezhetetlen és végrehajthatatlan kérdés népszavazásra bocsátását".
A MOB emlékeztetett rá: az olimpiai bajnokokkal közös célja, hogy egy esetleges olimpiarendezési szándékról csak alapos előkészítés, felmérés, tájékozódás és érdemi társadalmi vita után, a tények ismeretében szülessen majd döntés.
"Az olimpiai család egyetért Karácsony Gergellyel, Budapest főpolgármesterével:
megfelelő időben, amikor a feltételek már ismertek, mindenképpen meg kell kérdezni a budapestieket"
- hangsúlyozta a MOB a csütörtöki közleményben.
Az állásfoglalás kitér rá, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 2027 előtt nem hirdet új házigazdát, így van idő a tervek elkészítésére. A közlemény szerint a MOB kizárólag olyan olimpiai tervet támogat, amely nem jár stadionépítéssel, ellenben felgyorsítja a Diákváros megépülését és a budapesti lakhatási válság megoldását, a budapesti és országos közlekedésfejlesztések megvalósítását, előmozdítja az akadálymentesítést és a budapesti kórházak, rendelők felújítását.
A csütörtöki döntésről a MOB azt írta, hogy az Alkotmánybíróság a MOB indítványának helyt adva "megsemmisítette a Kúria alkotmányellenes végzését és megállapította: bármilyen döntésnek, így népszavazásnak is csak akkor van helye és lehetősége, ha a Nemzetközi Olimpiai Bizottság felkéri Budapestet/Magyarországot, hogy a magyar fél folytasson kétoldalú tárgyalásokat a NOB-bal egy konkrét olimpia és paralimpia budapesti megrendezéséről". A MOB emlékeztetett, hogy egy magánszemély arról a kérdésről kívánt budapesti népszavazást kezdeményezni, hogy Budapest városa nyújtson-e be pályázatot a 2036-os olimpia és paralimpia rendezési jogára.
"Az alkotmánybírósági döntés kimondja, hogy nincs már olyan, hogy olimpiai pályázat. A NOB eltörölte az olimpiai pályázatok rendszerét, az olimpia rendezési jogára egyetlen város sem tud pályázatot benyújtani vagy jelentkezni. Olimpiarendezésről csak akkor tárgyalhat egy város és ország a NOB-bal, ha a NOB saját, egyoldalú, diszkrecionális döntésével felkéri arra, meghívja ilyen tárgyalásra. A felkérést vagy meghívást nem lehet megpályázni, azt nem előzi meg pályázat. Ilyen, a NOB-tól érkező felkérés vagy meghívás nélkül egy városnak nincs miről döntenie vagy népszavazást tartania" - írta a MOB.
A közlemény szerint az Alkotmánybíróság megállapítása szerint az olimpiai pályázatra vonatkozó népszavazási kezdeményezés most idő előtti, félrevezető és alkotmányellenes. A MOB az alkotmánybírósági határozatból idézte, hogy a NOB eljárásának "jelen szakaszában az idő előttiségre tekintettel az olimpia megrendezésére vonatkozó tárgykörben sem helyi, sem országos népszavazás nem tartható".
A MOB tudomásul vette az alkotmánybíróság döntését, és jelezte, bízik benne, "hogy a Kúria a kötelezően megismétlendő és kötelezően tisztességesen lefolytatandó eljárásában a tényeknek, az irányadó szabályoknak és a valós jogi helyzetnek megfelelő döntést fog hozni az olimpiai népszavazás kérdésében. Ezt segítendő a Magyar Olimpiai Bizottság, élve alkotmányos jogával, érintettként be kíván kapcsolódni a kúria megismételt eljárásába."