Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
A pair of female white skates on a gray background.
Nyitókép: Bondariev/Getty Images

Elhunyt az első téli olimpiai ezüstérmes magyar

Kékessy Andreát 98 évesen Kanadában érte a halál.

Kilencvennyolc éves korában Kanadában elhunyt Kékessy Andrea világ- és Európa-bajnok műkorcsolyázó, az első magyar téli olimpiai ezüstérmes sportoló.

A Magyar Olimpiai Bizottság honlapján olvasható, hogy Kékessy Andrea 1926. szeptember 17-én született Budapesten. A Budapesti Korcsolyázó Egyletben korcsolyázott 1941 és 1949 között, a háború utáni években tagja volt a válogatottnak, világra szóló sikereit is ekkor érte el. Párosban és egyéniben egyaránt versenyzett – párjával azonban sikeresebb volt: 1948-ban Király Edével St. Moritz-ban megszerezték Magyarország első olimpiai ezüstérmét, még ebben az évben világbajnoki ezüstöt és Európa-bajnoki címet is begyűjtöttek. Egy évvel később, 1949-ben a világ és a kontinens trónjára értek. Főiskolásként kétszeres világbajnok (1947, 1949), párosban négyszeres magyar bajnok (1944, 1947, 1948, 1949). Tanári diplomájának megszerzése után, 1949-ben Kanadában, Ottawában telepedett le.

Kékessy Andrea volt a legidősebb magyar téli olimpiai érmes, és a tornász Keleti Ágnes - aki január 9-én lesz 104 éves - után a második legidősebb magyar olimpiai dobogós.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×