Infostart.hu
eur:
364.43
usd:
316.19
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
A lengyel Iga Swiatek a svájci Belinda Bencic ellen játszik a wimbledoni teniszbajnokság női egyes versenyének negyedik fordulójában 2023. július 9-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Isabel Infantes

Kialakult a női döntő párosítása az Indian Wells-en

A világelső Iga Swiatek és a kilencedik helyen kiemelt Maria Szakkari jutott be a döntőbe az Indian Wells-i keménypályás tenisztorna női versenyében.

Az elődöntőben az elsőként rangsorolt lengyel játékos mindössze három gémet engedélyezett az ukrán Marta Kosztyuknak, a másik ágon viszont ennél jóval nagyobb csatát láthatott a közönség.

A görög Szakkari és a US Open-győztes amerikai Coco Gauff három szetten keresztül küzdött egymással úgy, hogy közben több esőszünetet is kellett tartani. Az első játszmát Szakkari nyerte, majd riválisa egy rendkívül szoros szett végén, három meccslabdát is hárítva rövidítésben egyenlített. A döntő játszmát aztán újra a görög uralta, aki 2 óra és 41 perc játék után fogadhatta Gauff gratulációját.

A 2022-es fináléban is Swiatek és Szakkari csapott össze egymással, akkor előbbi nyert.

Eredmények:

nők (9,2 millió dollár/3,3 milliárd forint) összdíjazás:

elődöntő:

Swiatek (lengyel, 1.)-Kosztyuk (ukrán) 6:2, 6:1

Szakkari (görög, 9.)-Gauff (amerikai, 3.) 6:4, 6:7 (5-7), 6:2

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×