Infostart.hu
eur:
360.62
usd:
309.6
bux:
132046.37
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik
Nyitókép: Facebook/ LightingLab

Scheidler Géza: Halász Bence a budapesti atlétikai vb magyar éremreménye

A Magyar Atlétikai Szövetség sportszakmai igazgatója szerint a kalapácsvető Halász Bence esélyes az éremszerzésre. Arról is beszélt, hogy mikor rendezhetnek először versenyt a szinte már most kész stadionban.

"Az első fix dátum a magyar bajnokság, ami július 7-én és 8-án most már megegyezés alapján a stadionban lesz. Tehát Magyarország legjobbjai először léphetnek versenykörnyezetben a pályára, ami óriási élmény lesz, és azoknak a versenyzőknek, aki kvalifikálnak majd a vébére, nagyon jó főpróba is" – mondta el az InfoRádióban Scheidler Géza, a Magyar Atlétikai Szövetség sportszakmai igazgatója.

Emellett törekednek arra, hogy megteremtsék annak a feltételét, hogy akár edzéslehetőséget is adjanak a magyaroknak. Már öt és fél hónap sincs hátra a világbajnokság kezdetéig. Az esélyeket Scheidler Géza szerint reálisan kell kezelni: az atlétikai mezőny több mint 200 országot ölel fel, és Magyarországon szinte minden szakággal tervszinten, intenzíven foglalkoznak.

"Van dobogós reményünk Halász Bence személyében"

– mondta Scheidler Géza, aki szerint ha a sportoló felkészülése jól sikerül és sérülésmentes, akkor ez az eredmény megvalósítható.

A döntőbe 3-4 versenyzőt szeretnének juttatni, és nem titkolt cél, hogy bizonyos versenyszámokban magyar csúcs szülessen függetlenül attól, hogy ez a nemzetközi mezőnyben ez mit fog jelenteni, hiszen legjobb formájukat szeretnék mutatni a közönség előtt.

Halász Bence 2021-es éve pechesen alakult, mert a műtétje után kellett felkészülnie a tokiói olimpiára, ahol nem sikerült elérnie a céljait. Az elmúlt időszakban viszont egyre jobb teljesítményre volt képes. Scheidler Géza szerint a sportoló 2022-es éve sikerév volt: "beiratkozott a 80 méter fölötti klubba" a kalapácsvetésben, ami elit kategóriának számít. Az Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett, és most megért arra, hogy klasszis versenyző legyen, aki az arénába belépve a legjobbját tudja nyújtani. Scheidler Géza hozzátette: nagyon bízik abban, hogy ezt a formáját tudja nyújtani a nyári szezonban, és kiemelten az augusztusi hazai rendezésű világbajnokságon.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések
Cikkünk frissül

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.

Szlávik János elmondta, mit kell tudniuk a nyaralást tervezőknek a hantavírusról

Vizsgálják, hogy a múlt héten evakuált óceánjáró hajón terjedő hantavírus egy emberre ragályosabb változat-e – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője. Beszélt arról is, hogy van-e hantavírus járvány, és Dél-Amerikába biztonságos-e utazni.
A nagy tagállamok és az Európai Bizottság együtt csinálnák meg a 11 ezer milliárd eurós EU-s Wall Streetet

A nagy tagállamok és az Európai Bizottság együtt csinálnák meg a 11 ezer milliárd eurós EU-s Wall Streetet

Az EU hat legnagyobb gazdaságának pénzügyminiszterei a hónap végén Berlinben egyeztetnek a tőkepiaci unió legvitatottabb kérdéseiről, köztük egy megerősített uniós pénzügyi felügyelet létrehozásáról. A cél egy egységesebb európai pénzügyi piac kialakítása, amely a háztartások mintegy 11 ezer milliárd eurónyi bankbetétjéből több magántőkét csatornázna be a gazdaságba. A kezdeményezést az teszi sürgetővé, hogy az EU-nak egyszerre kell finanszíroznia a gazdasági modernizációt, a versenyképességi fordulatot és a növekvő védelmi kiadásokat. A nagy tagállamok külön egyeztetése ugyanakkor feszültséget kelt, mivel kisebb országok attól tartanak, hogy az E6-csoport megkerüli az érdekeiket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×