Infostart.hu
eur:
363.11
usd:
323.46
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál
Nyitókép: Pixabay

Most át lehet futni a Duna alatt

Szeptember második szombatján három távon lehet rajthoz állni a Dunakanyarban.

Fuss át a Duna alatt! jelszóval jövő szombaton másodszor rendezik meg a Dunakanyarban a Duplakanyar Futóversenyt.

A pénteki budapesti sajtótájékoztatón Rétvári Bence államtitkár, a térség országgyűlési képviselője kiemelte: nincs még egy olyan futóverseny, amelynek során a Duna mellett, a Duna felett és a Duna alatt is lehet futni, ráadásul csodálatos, egyedi természeti környezetben. Hozzátette: a két országot érintő, három folyót - a Dunán kívül az Ipolyt és a Garamot - átszelő szeptember 10-i sporteseményen tavaly 500-an vettek részt, idén ennek a létszámnak közel a kétszeresét várják.

Erdélyi Zsolt főszervező elmondta: a tavalyival szemben idén már három távon, 5, 12 és 62 km-en lehet indulni és 5 km-en sok gyermekre is számítanak. A rajt mindenkinek Nagymaroson lesz, a cél a két rövidebb távnak Visegrádon, a 62 km-é pedig Nagymaroson, de az útvonalakat úgy alakították ki, hogy a Duna-menti Regionális Vízmű közműalagútján minden versenyző átfuthat a Duna alatt. Újdonság, hogy a célba érkezést követően az alagúton vissza is lehet sétálni a nagymarosi oldalra. A leghosszabb táv mezőnye érinti Szlovákiát, Esztergomnál tér vissza Magyarországra, majd a 11-es út mellett éri el Visegrádot.

A bemelegítést ezúttal is Katus Attila aerobik-világbajnok fogja tartani, aki a tavalyi verseny óta nagymarosi lakos lett, és ezúttal vállalta, hogy az 5 kilométeres távot maga is teljesíti.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Az amerikai energiapiac alakulását közvetlen és közvetett tényezők is befolyásolják, Donald Trump pedig elsősorban az utóbbiakra próbálhat hatni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa. Csizmazia Gábor arról is beszélt, hogy az utóbbi időszakban ukrán források a Starlink-rendszer hozzáférésének korlátozására panaszkodtak bizonyos katonai alkalmazások esetében.

„Kemény és érzelmes vita” Brüsszelben – Magyar Péter már állást foglalt

Egyértelműnek nevezte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben pénteken, hogy mára a szigorú, határozott és hatékony határvédelem és az illegális migránsok azonnali visszaküldése a követendő példa az európai országok többségében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×