Infostart.hu
eur:
380.95
usd:
322.43
bux:
0
2026. február 3. kedd Balázs
Nyitókép: Michael H/Getty Images

Harmadszor is elhalasztották a nancsingi atlétikai vb-t

A legfrissebb módosítás szerint 2025-ben kerülhet rá sor.

A tető alatti vb-t eredetileg 2020-ban rendezték volna a kínai városban, de előbb 2021, majd 2023 márciusára tették át a koronavírus-járvány miatt.

A nemzetközi sportági szövetség (WA) a nancsingi szervezőkkel és a kínai szövetséggel közösen döntött az újabb halasztásról az ázsiai ország Covid-adataira alapozva.

Sebastian Coe, a WA elnöke közleményben csalódottságát fejezte ki, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a döntéssel a már a 2023-as évre készülő versenyzőknek és a tagszervezeteknek igyekeztek egyértelművé tenni a helyzetet.

A tavalyi, belgrádi fedettpályás vb után a következő 2024 márciusában lesz, Glasgow-ban.

A jövő évi szabadtéri vb-nek Budapest ad otthont.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: új emberek hozhatnak nagy fordulatot az ukrajnai béke ügyében

Bendarzsevszkij Anton: új emberek hozhatnak nagy fordulatot az ukrajnai béke ügyében

A korábbi egyeztésekkel szemben most már olyan személyek kerültek az ukrán és az orosz delegáció élére, akik jól ismerik a frontot, és vélhetően nem politikai megoldást keresnek, hanem a realitások mentén a háború lezárására keresnek technikai megoldásokat – mondta az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója. A posztszovjet térség szakértője szerint van remény arra, hogy a felek közötti szerdai, csütörtöki tárgyalási forduló már nem fog zsákutcába vezetni.

Szlovákiában már a legmagasabb kormányköröket is elérte az Epstein-botrány

Egyre több szlovákiai vonatkozás kerül napvilágra a Jeffrey Epstein amerikai pénzemberhez és elítélt szexuális bűnelkövetőhöz kapcsolódó, nemrég nyilvánosságra hozott dokumentumokból. Az ügy politikai hullámokat is vetett Pozsonyban: lemondott Robert Fico miniszterelnök egyik tanácsadója, és az ellenzék további magyarázatokat követel.
inforadio
ARÉNA
2026.02.03. kedd, 18:00
Kovács László
a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×