Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács

Ruud lesz Nadal ellenfele a döntőben

Casper Ruud lesz Rafael Nadal ellenfele a francia nyílt teniszbajnokság férfi fináléjában, miután a pénteki elődöntőben négy játszmában legyőzte Marin Cilicet.

Pedig az első játszmát még a horvát játékos nyerte, mert 3:3-ig fej fej mellett haladtak a felek, utána viszont a 2014-ben US Open-bajnok Cilic két brékkel szettelőnybe került. A pályafutása első Grand Slam-elődöntőjében szereplő norvég riválisa viszont nem esett kétségbe, már a következő játszma elején elvette ellenfele adogatójátékát, előnyét pedig végigvitte, így 48 perc alatt egyenlített.

A folytatásra teljesen elbizonytalanodott a 33 éves Cilic, aki azonnal kettős brékhátrányba került. A hullámvölgyből az a közjáték sem tudta kihozni, hogy egy környezetvédelmi aktivista a pályára rohant, ahol a hálóhoz kötözte magát. Emiatt néhány percre félbe is szakadt a meccs, a játékosok az öltözőbe vonultak. A 23 esztendős Ruud viszont nem zökkent ki, és lezárta a harmadik szettet.

A skandináv teniszező, akinek eddigi legjobbja a tavalyi Australian Openen elért nyolcaddöntő volt a Grand Slam-tornákon, a negyedik játszmában is ugyanolyan magabiztosan játszott. Azonnal brékkel kezdett, majd később még egyszer elvette ellenfele adogatását, így viszonylag könnyedén, kevesebb mint három órás csatában jutott a fináléba.

A Roland Garroson 14. diadalára hajtó Rafael Nadallal vasárnap találkozik a döntőben, akivel még nem mérkőztek meg. Nadal különleges körülmények között jutott tovább az elődöntőből.

A szakadó eső miatt bezárt tető alatt játszották a mérkőzést, amelyen Zverev egyből el tudta venni ellenfele adogatását, de Nadal 4:4-nél utolérte német riválisát. A játékrész végül - hárított játszma- és bréklabdák után - rövidítésben dőlt el, amiben a torna tizenháromszoros bajnoka 2-6-ról fordítva, a hatodik szettlabdáját egy fantasztikus elütéssel kihasználva bizonyult jobbnak.

A második etapban adogatóként mindkét játékos szenvedett: úgy jutottak el 5:5-ig, hogy mindketten négyszer brékeltek. Két játékkal később, amikor a 36. születésnapját éppen pénteken ünneplő Nadal kiharcolta az újabb rövidítést, Zverev jobb bokája egy csúszásnál aláfordult, a német játékos pedig fájdalmasan kiabálva elterült a földön.

A kétszeres világbajnok német teniszezőt tolókocsiban vitték az öltözőbe, majd néhány perccel később Zverev mankókkal visszajött és kezet nyújtott riválisának, ami véget vetett a rendkívül magas színvonalú találkozónak.

Elődöntő, férfiak:

Ruud (norvég, 8.)-Cilic (horvát, 20.) 3:6, 6:4, 6:2, 6:2

Nadal (spanyol, 5.)-Zverev (német, 3.) 7:6 (10-8), 6:6-nál Zverev feladta

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Európa inkább klub, mint valódi unió – egyetlen döntő területen múlhat az EU gazdasági életképessége

Európa inkább klub, mint valódi unió – egyetlen döntő területen múlhat az EU gazdasági életképessége

Európa gazdasági problémája nem az, hogy összeomlóban van, hanem az, hogy termelékenység tekintetében már három évtizede egyre inkább lemarad az Egyesült Államoktól – állítja Philipp Carlsson-Szlezak, a Boston Consulting Group globális vezető közgazdásza. A Budapest Economic Forum 2026 konferencián tartott előadását követően a Portfoliónak adott interjújában arról beszélt, hogy az európai munkaerőpiacok szerepe a termelékenységi problémákban nem kap kellő figyelmet, figyelmeztetett arra, hogy több kormány fokozatosan elveszíti a gazdasági növekedés költségvetési eszközökkel történő ösztönzésének képességét, és hangsúlyozta: Európának végső soron sokkal mélyebb politikai integrációra lesz szüksége, ha vissza akarja szerezni gazdasági és geopolitikai súlyát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×