Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács
Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke beszédet mond a gyermekvédelmi rendszerben élő fiatalok honvédelmi pályaorientációjáról tartott sajtótájékoztatón Székesfehérváron, a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központban 2020. július 20-án. Az eseményen az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi), a Honvédelmi Minisztérium (HM), a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Sportszövetség képviselői együttműködési megállapodást írtak alá, amelynek célja, hogy a gyermekvédelmi rendszerben élő fiatalok különböző programok segítségével megismerkedjenek a honvédelemmel, valamint a Magyar Honvédség nyújtotta életpálya lehetőségekkel.
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Volt KDNP-s miniszter lett az öttusázók első embere

Az új elnök új látja, nagyon nehéz helyzetbe került a sportág az átalakításokkal.

Simicskó Istvánt választotta meg elnöknek hétfőn a Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) tisztújító közgyűlése.

Elődje, Bretz Gyula, aki 2016 decembere óta irányította a hazai szövetséget, a legutóbbi elnökségi ülésen egészségi okok miatt lemondott. Helyére egyedüli jelölt volt az eddig a MÖSZ-ben alelnökként tevékenykedő Simicskó István, akit a közgyűlés egyhangúlag választott meg. A 71 voksolásra jogosult közül 59 volt jelen, és 59 támogató szavazat érkezett az új elnökre. Megbízatása az olimpiai ciklus végéig szól.

Simicskó István az MTI-nek nyilatkozva arról beszélt, hogy

nagyon nehéz helyzetbe került a nagy hagyományokkal és sikerekkel rendelkező öttusa,

mivel a megszokott, tradicionális versenyszámok átalakulnak, és ha nem tud megújulni a sportág, a párizsi olimpia után már nem lesz rendezett a helyzete. Emlékeztetett rá, hogy a változásban nézettségi követelményeknek, televíziós elvárásoknak és valamilyen fajta költséghatékonyságnak is szerepet kell játszania.

"Ilyenkor az ember, ha tud, szívesen segít" - mondta a Honvédelmi Sportszövetség elnöke, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője, aki a tisztújítást megelőző rendes közgyűlésen megköszönte a küldöttség tagjainak "a megtisztelő jelölést".

Kiemelte: az elnöknek és az elnökségnek az a dolga, hogy megteremtse a feltételeket ahhoz, hogy a sportolók minél kulturáltabb és jobb körülmények között tudjanak készülni a versenyekre, illetve a klubok minél színvonalasabban működjenek. Hozzátette: a cél az, hogy "az eredményességét tartsuk meg vagy erősítsük az öttusasportnak függetlenül attól, hogy átalakul".

A közgyűlésen Darwint idézte, aki azt mondta,

nem a legerősebbek, nem a legokosabbak élik túl a változásokat, hanem azok, akik fogékonyak ezekre és alkalmazkodni tudnak.

"Én azt mondtam, a magyar öttusa annyira erős, olyan nagy múltú, hogy törekedjünk alakítani is ezt a változást" - hangsúlyozta.

Úgy vélekedett, hogy a tervek alapján erősödni fog a sportág katonai jellege, és jelezte, bízik benne, hogy volt honvédelmi miniszterként, a Honvédelmi Sportszövetség elnökeként is tudja majd segíteni a sportág erősödését és fejlődését.

Beszélt arról is, hogy korábbi versenyeken többször találkozott Klaus Schormann-nal, a nemzetközi szövetség elnökével, több megbeszélést folytatott vele, legutóbb, a budapesti világkupa alkalmával az alelnök, Juan Antonio Samaranch is itt volt, és az egyeztetések alapján úgy véli, jó a viszony.

"Ha meg akarjuk menteni az öttusát, nagy kérdés, hogy meddig lehet elmenni. A nemzetközi öttusaszövetségben hatalmas többséggel a lovaglással szemben léptek fel. Ha már átalakulás van, ez a döntés született a nemzetközi világban, nekünk meg kell próbálnunk részben alkalmazkodni, de részben alakítani is a folyamatokat. Szakmailag szóljunk hozzá, érvényesítsük a magyar szempontokat a lehetőségekhez mérten" - mondta.

A megüresedett alelnöki pozícióba az elnökségből Vidoven Árpád került, az ő helyére pedig Beke Zsuzsát, a Richter Gedeon kormányzati kapcsolatok és pr vezetőjét választották az elnökségbe.

A 82 éves Bretz Gyula versenyzőként, klubvezetőként, nemzetközi és magyar szövetségi pozícióiban hatvanhat éven át tevékenykedett a sportágban. A közgyűlés határozatlan időre tiszteletbeli elnöknek kérte fel, amit ő elfogadott, majd a küldöttek meg is szavazták.

A részleges tisztújítás előtt a MÖSZ az évi rendes közgyűlését is megtartotta, melyen a küldöttek elfogadták a beszámolókat, jelentéseket.

Címlapról ajánljuk
Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Az ENSZ Menekültügyi Ügynöksége szerint 700 ezer szíriai tért már haza Libanonból. Ez hozzávetőleg a fele azoknak, akik a háború során elmenekültek hazájukból a szomszédos, mindössze 4,5 milliós országba. Elsősorban gazdasági és biztonsági okokból térnek haza az emberek, a gazdasági ok az, hogy Szíriában megkezdődött az újjáépítés, illetve jók a gazdasági kilátások – mondta az InfoRádió kérdésére Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője.

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az oroszok kiéheztetéssel "halálcsapdában" tartanak egy ukrán várost - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Volodimir Zelenszkij szerint az Egyesült Államok újraindította az Ukrajna számára kulcsfontosságú hírszerzési adatok megosztását, és Kijev már egy új béketárgyalás előkészítéséről egyeztet amerikai közvetítőkkel. Közben Oroszország újabb nagyszabású támadást indított Ukrajna ellen, több halálos áldozattal és sok sebesülttel, miközben drónincidensek miatt Litvániában NATO-vadászgépeket riasztottak, Lengyelországban pedig lehetséges légtérsértést vizsgálnak. Cikkünkben az orosz–ukrán háború vasárnapi híreit követjük percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×