Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
326.06
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd

A lengyel futballválogatott nem hajlandó kiállni az oroszok ellen

A lengyel labdarúgó-válogatott akár a világbajnoki részvétel lehetőségéről is lemond, de nem játssza le az oroszok elleni márciusi pótselejtezőt. Ezt jelentette be a Lengyel Labdarúgó-szövetség elnöke, Cezary Kulesza.

„Az Orosz Föderáció Ukrajna elleni agressziójának fényében a lengyel válogatott nem játszik Oroszország ellen – jelentette ki, hozzátéve: „Ez az egyetlen helyes döntés.”

Az eredeti tervek szerint Moszkva lett volna a helyszíne a B út egyik elődöntőjének, az Oroszország–Lengyelország mérkőzésnek március 24-én. Az az elmúlt napokban szinte biztosnak látszott, bár a FIFA hivatalosan nem hozott döntést erről, hogy az oroszok nem rendezhetik otthon a mérkőzést. Ám a lengyelek mostani döntése azt jelenti, hogy semleges pályán sem hajlandóak játszani.

Kulesza hozzátette, a szövetség tárgyalásokat folytat az ugyanebben a négyesbe sorsolt svéd és cseh szövetséggel, hogy közös álláspontot terjesszenek elő a FIFA-nak.

A lengyel válogatott játékosai a közösségi oldalakon is kifejezték támogatásukat a lépéssel kapcsolatban.

Robert Lewandowski, a válogatott csapatkapitánya kijelentette, hogy „nem tudja elképzelni, hogy meccset játsszon az orosz válogatottal olyan helyzetben, amikor Ukrajnában folytatódik a fegyveres agresszió”.

„Az orosz labdarúgók és szurkolók nem felelősek ezért, de nem tehetünk úgy, mintha semmi sem történne” – írta a Twitteren.

Kamil Glik, Mateusz Klich, Matty Cash és más játékosok szerint nem volt könnyű döntés, de „vannak fontosabb dolgok az életben, mint a futball”.

A játékosok egyúttal a legmélyebb szolidaritásukat és együttérzésüket fejezték ki Ukrajnával, és imádkoznak válogatottbeli csapattársukért, Tomasz Kędzioráért, aki a Dinamo játékosaként még mindig Kijevben tartózkodik családjával.

Címlapról ajánljuk
JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance-nek most kellett bírálnia Donald Trumpot, hogy maradjon még esélye az elnökjelöltségre

JD Vance amerikai alelnök szerint a republikánusok az iráni háború miatt veszítették el az időközi választásokat. Ezzel nyíltan szembement Donald Trump amerikai elnökkel, és – és elemzők szerint – így próbálja biztosítani, hogy esélye legyen a következő elnökválasztásokon.

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×