Infostart.hu
eur:
353.59
usd:
310.28
bux:
0
2026. június 29. hétfő Péter, Pál
Burning candle on black background, space for text
Nyitókép: Boris Ipatov/Getty Images

Meghalt Sári Nándor

A kajak-kenu mesteredző 64 éves volt.

Sári Nándor versenyzői pályafutása befejezése után korábbi klubjában, a KŐFÉM-ben kezdte edzői karrierjét. 1990-től foglalkozott felnőttekkel. Legnagyobb sikereit a Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos, Horváth Gábor alkotta férfi kajaknégyessel érte el, amely 2000-ben és 2004-ben is olimpiai bajnok lett.

"A legtöbb időt versenyzőként én húztam le vele, közel 15 évig volt az edzőm, együtt voltunk jóban-rosszban - mondta a magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint Kammerer Zoltán. - 20 évesen kerültem hozzá, nála lettem topversenyző, a legnagyobb sikereimet vele értem el, örökre hálás leszek neki. Már 20 évvel ezelőtt azt mondogatta, hogy nem fogja megélni a 65. születésnapját, mert az édesapja, a nagybátyja, a nagyapja és több más családtagja is korán meghalt. Hátborzongató, hogy igaza lett." - tette hozzá a háromszoros olimpiai bajnok.

Sári Nándor dolgozott többek között Fidel Lászlóval, Kovács Katalinnal, Janics Natasával, Kozák Danutával, Szabó Gabriellával és Kucsera Gáborral is. 2013-ban Nagykanizsán tért vissza az utánpótláshoz, ahol edzőként és elnökként is eredményes munkát végzett, egészen haláláig.

1999-ben lett mesteredző, tavaly pedig megkapta a kajak-kenu sportág legrangosabb kitüntetését, az Arany Érdemérmet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Apáti Ferenc: 15 év múlva robotok szedik majd a gyümölcsöt Magyarországon

Apáti Ferenc: 15 év múlva robotok szedik majd a gyümölcsöt Magyarországon

Tizenöt év múlva már lesznek olyan robotok, amelyek képesek a zöldség és a gyümölcs betakarítására – a Fruitweb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke erre számít. Apáti Ferenc azért bízik ebben, mert ebben az ágazatban a feladatok jóval több mint felét embereknek kell elvégezniük, akikből egyre kevesebb vállalja a nehéz fizikai munkát. Az egyetemi docens az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt erről.

Hogy bírunk ki még két és fél napot? Még melegebb lesz, csak a hét közepén jön az enyhülés

A hét elején folytatódik a forróság, a hét közepén azonban hidegfronttal érkező záporok, zivatarok enyhítenek a hőségen - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
Európa gazdasága is megszenvedi a hőséget

Európa gazdasága is megszenvedi a hőséget

Európa rekordokat döntő hőhulláma rávilágít, hogy a szélsőséges meleg már nem csupán egészségügyi, hanem egyre komolyabb gazdasági kockázat is – hívja fel a figyelmet az ING elemzése. Több országban júniusi melegrekordok dőltek meg, kórházak kerültek kritikus helyzetbe, Franciaországban pedig két atomerőművi reaktort is le kellett állítani a hűtővíz hiánya miatt. Kutatások szerint a legsúlyosabb hőhullámos években a munkatermelékenység visszaesése önmagában 0,3–0,5 százalékos GDP-veszteséget okozott, az érintettebb régiókban pedig az 1 százalékot is meghaladta a kár. A probléma már nem csupán Dél-Európát érinti: Németország infrastruktúrája és munkaerőigényes ágazatai is kiemelten kitettek a hőség okozta gazdasági veszteségeknek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×