Infostart.hu
eur:
354.91
usd:
311.7
bux:
139468.07
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Felcsúti győzelem Dzsudzsákék ellen

A Puskás Akadémia háromgólos győzelmet aratott az újonc Debrecen otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.

A közönség jó iramú első félidőt láthatott, amelyben többnyire a vendégek akarata érvényesült. Gyorsabbak és pontosabbak voltak ellenfelüknél, s miután a kiugró Komáromit Bévárdi ellökte a 16-os vonalánál, 11-eshez jutottak, amelyet Puljic magabiztosan értékesített. A Puskás Akadémia mélységi passzokkal rendre zavarba hozta a debreceni védelmet, egy ilyen után Plsek balról nagyszerűen tálalt a középen érkező Kozák elé, aki két védő között bepasszolta a labdát a kapuba, megduplázva ezzel csapata előnyét. A DVSC nehezen viselte a mérkőzés alakulását, játékosai dühből futballoztak, s több szándékos, durva szabálytalanságot is elkövettek az első játékrész hajrájában.

A szünet után megpróbálta beszorítani riválisát a hazai csapat, támadásaiból azonban hiányzott az átütőerő. Továbbra is sok volt a szabálytalanság, a játékmegszakítás mindkét oldalon, s bár a Puskás Akadémia nem játszott olyan lendületesen, mint az első félidőben, egy szöglet után a duplázó Kozák fejese révén mégis növelni tudta előnyét, ezzel végleg eldőlt a három pont sorsa. A hajrához közeledve Németh Krisztián megkapta második sárga lapját, így a Debrecen emberhátrányban fejezte be az összecsapást.

A felcsúti együttesnek - amely sorozatban negyedszer nem kapott gólt - ez volt a hatodik idegenbeli fellépése a mostani szezonban, ezeken egy döntetlen mellett ötödször győzött. A DVSC immár négy meccs óta nyeretlen a bajnokságban.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Oroszország, Kína, valamint a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali csoportok egyaránt növekvő fenyegetést jelentenek Németországra – közölte Alexander Dobrindt német belügyminiszter a belső hírszerzés jelentését bemutatva. Bauer Bence szakértő szerint a trend növekvő, a német társadalom egyre inkább elmozdul az extremizmusok irányába, de a külső fenyegetés is egyre erősebb: orosz szervezésű kibertámadások és szabotázsakciók, iráni, pakisztáni, marokkói titkosszolgálati műveletek terepe lett Németország.

Velkey György János az Arénában: esténként egyszer csak megtelnek a kórházak

Annyira extrém a hőség, hogy a felforrósodott beton miatt a Bethesda Kórházba égési sérüléssel is kerülnek be gyerekek, ezt az intézmény főigazgatója, Velkey György János csecsemő- és gyermekgyógyász mondta az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Újabb magyar városban találtak azbesztet: azonnali beavatkozást kellett elrendelni Győrben

Újabb magyar városban találtak azbesztet: azonnali beavatkozást kellett elrendelni Győrben

Kiderült, hogy 2020 előtt Győrben is használtak azbeszttel szennyezett, osztrák bányákból származó zúzott követ bizonyos útépítések során - közölte Facebook-posztjában Pintér Bence, a város polgármestere. Bár a legveszélyesebb, murvás utakon nem találtak ilyen szennyeződést, több aszfaltozott utca felületi bevonatában, valamint a lakosok által közterületre kihelyezett zúzalékban jelen van a veszélyes anyag. Az önkormányzat azonnali, átmeneti porlekötő intézkedéseket vezetett be, a milliárdos nagyságrendű, végleges kármentesítéshez azonban itt is állami segítségre lesz szükség.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×