Infostart.hu
eur:
355.04
usd:
311.49
bux:
140398.08
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Emberhátrányban fordított a Mezőkövesd

Volt csapatát szomorította Supka Attila.

Jól indult a mérkőzés a Mezőkövesd számára, ugyanis már a hetedik percben vezetést szerzett, de a folytatás kevésbé alakult a vendégek szája íze szerint, ugyanis bő negyedóra után a játékvezető kiállította az utolsó emberként szabálytalankodó Pillárt. Emberelőnyben a Honvéd hatalmas mezőnyfölényben futballozott, sok helyzete is volt, de Antal egészen parádésan védett, legalább három ziccert hárított a szünetig.

A folytatásban is a kispestiek irányítottak, a Mezőkövesd kizárólag a védekezésre koncentrált és teljesen átengedte a területet a riválisának. A fővárosiak aztán Nono távoli lövésével egyenlítettek. A Honvéd egyre nagyobb elánnal rohamozott a győztes gólért, de sokáig nem tudott betalálni, mert Antal újabb bravúrokkal megakadályozta ezt, egy ízben pedig a keresztléc mentett helyette. A hajrá kezdetén aztán Lukic betalált, de a hazaiak öröme nem tartott sokáig, mert jószerivel az egyetlen végigfutó mezőkövesdi akció végén a csereként beállt Madarász egyenlített. A Honvéd teljesen megzavarodott, a Mezőkövesd pedig fellelkesült a góltól, a vendégek ezt még emberhátrányban is meg tudták lovagolni, mert a hosszabbításban Cseri értékesített büntetőjével megszerezték a három pontot.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Oroszország, Kína, valamint a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali csoportok egyaránt növekvő fenyegetést jelentenek Németországra – közölte Alexander Dobrindt német belügyminiszter a belső hírszerzés jelentését bemutatva. Bauer Bence szakértő szerint a trend növekvő, a német társadalom egyre inkább elmozdul az extremizmusok irányába, de a külső fenyegetés is egyre erősebb: orosz szervezésű kibertámadások és szabotázsakciók, iráni, pakisztáni, marokkói titkosszolgálati műveletek terepe lett Németország.

Hőhullám: utolsó figyelmeztetés a kormánytól, országos körkép áramról, vízről, közlekedésről

A hőhullám utolsó napja felhőszakadásokkal, viharos széllel ér véget. Szerda éjfélig van érvényben a hőségriasztás legmagasabb, harmadik fokozata, késő estére 8-10 fokkal csökken a hőmérséklet – közölték a kormany.hu oldalon.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Százmilliárdokat bukik a magyar bankrendszer egyetlen törvénymódosítás késlekedése miatt?

Százmilliárdokat bukik a magyar bankrendszer egyetlen törvénymódosítás késlekedése miatt?

Hiába kérték az új kormánytól a bankok, hogy június 30-áig tisztázza a jelzáloghitelek kamatstopjának a sorsát egy konkrét kivezetési időpontot tartalmazó jogszabállyal, ez nem történt meg. Bár azt már bejelentette Kármán András pénzügyminiszter, hogy szeptember 30-áig a jelenlegi formájában megszűnik a kamatstop, erről nem jelent meg jogszabály. A kamatstop most papíron határozatlan időre szól, csakhogy a könyvvizsgálók ilyenkor szigorúak: egy 200-300 milliárd forint közötti átmeneti veszteség réme lebeg a bankszektor felett, amit elvileg a második negyedévre kellene még elszámolniuk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×