Infostart.hu
eur:
355.56
usd:
312.43
bux:
139468.07
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér
Salamon Ferenc, az OSC játékosa (b) és a szolnoki Szeghalmi Zsombor a férfi vízilabda Bajnokok Ligája-selejtezőjének harmadik fordulójában, az OSC Újbuda - Szolnoki Dózsa párharc visszavágó mérkőzésén a fővárosi Nyéki Imre Uszodában 2021. október 20-án.
Nyitókép: MTI Fotószerkesztőség/Kovács Tamás

A Szolnok győzött, de az OSC jutott a BL-be

AZ OSC a szerdai visszavágón két góllal kikapott ugyan, ám 25-18-as összesítéssel a Szolnoki Dózsa fölé kerekedett a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában, ezzel a csoportkörbe jutott.

A két csapat az előző szezonban az Eurokupa és a bajnokság fináléjában is összecsapott egymással, akkor mindkét sorozatban a Tisza-parti együttes diadalmaskodott.

Mostani párharcuk első mérkőzésén, múlt szombaton az OSC idegenben fölényes, 15-6-os győzelmet aratott, így a szerdai visszavágó gyakorlatilag már csak formalitás volt. A meccs ezúttal szorosabban alakult, és a Szolnok két góllal jobbnak bizonyult, összesítésben viszont a fővárosi együttes hét gólt megtartott előnyéből.

Az OSC ezzel a Bajnokok Ligája B csoportjába került, ott a címvédő olasz Pro Recco mellett a horvát Jug Dubrovnik, a francia Marseille, a német Hannover, és a Spandau Berlin, a román Steaua Bucuresti, illetve az olasz Savona és a szerb Crvena zvezda selejtezős párharcának továbbjutójával találkozik. Varga Dániel vezetőedző együttese a nyitókörben jövő szerdán a Steaua Bucurestit fogadja.

Az előző kiírásban döntős Ferencváros az A csoportban alanyi jogon szerepel, a Szolnok pedig átkerült az Eurokupa negyeddöntőjébe.

A csoportkörök beosztása

A-CSOPORT
FTC-Telekom, Zodiac Atletic Barceloneta (spanyol), Olympiakosz Pireusz (görög), Dinamo Tbiliszi (grúz), Novi Beograd (szerb), Radnicki Kragujevac (szerb), Brescia (olasz), Jadran Split (horvát)

B-CSOPORT
Pro Recco (olasz), Jug Adriatic Osiguranje Dubrovnik (horvát), Waspo 98 Hannover (német), CN Marseille (francia), Spandau 04 Berlin (német), Steaua Bucuresti (román), OSC, Crvena zvezda (szerb)

Címlapról ajánljuk
Szalai Máté a közel-keleti konfliktusról: érdemi előrelépés nincs, a mostani helyzet inkább az iráni félnek kedvez

Szalai Máté a közel-keleti konfliktusról: érdemi előrelépés nincs, a mostani helyzet inkább az iráni félnek kedvez

Folytatódnak a tárgyalások az Egyesült Államok és Irán között, továbbra is a Hormuzi-szoros felügyelete a fő téma, de jelentősnek mondható fejlemény egyelőre nincs. A Clingendael Intézet és a Budapesti Corvinus Egyetem kutatója az InfoRádióban elmondta: a Trump-adminisztráció győzelemként próbálja beállítani a korábbi megállapodást Iránnal, a gyakorlatban azonban az látható, hogy ez a megállapodás inkább az iráni félnek kedvez.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Elsöprő offenzívát fontolgat Moszkva, váratlant lépett a Kreml – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Elsöprő offenzívát fontolgat Moszkva, váratlant lépett a Kreml – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka szerint Moszkva több forgatókönyvet is mérlegel egy északi offenzívára: noha lehetséges egy fehérorosz területről indított offenzíva is Kijev ellen, a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy Oroszország a Brjanszki területről indíthat támadást Ukrajna Csernyihiv régiója ellen. "Ez egy reális forgatókönyv, és természetesen felkészülünk rá" - mondta Szirszkij. Közben a Kreml váratlanul lezárt több vasúti határátkelőt Finnország, Észtország és Lettország felé, amiről a szomszédos országokat is értesítette. A lépést nem indokolták. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×