Infostart.hu
eur:
364.41
usd:
325.76
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Az olimpiai ötkarika a Japán Olimpiai Bizottság tokiói székháza előtt 2020. március 24-én. Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a NOB 2020. március 30-án bejelentette, hogy 2021. július 23-án kezdődik és augusztus 8-ig tart majd a koronavírus egész világra kiterjedő járványa miatt elhalasztott tokiói olimpia. Az ötkarikás játékok elnevezése továbbra is Tokió 2020 lesz.
Nyitókép: MTI/EPA/Franck Robichon

Megvan az első pozitív eset a tokiói olimpián

Az ugandai olimpiai küldöttség egyik tagja szolgáltatta az első pozitív koronavírustesztet azok közül, akik megérkeztek a nyárra halasztott ötkarikás játékok helyszínére, Japánba.

A japán kormány közölte, hogy az ugandai küldöttség tagjait megérkezésük után a Narita nemzetközi repülőtéren a protokollnak megfelelően tesztelték, és egyikük esetében pozitív lett az eredmény. A nem nevesített sportolóval kapcsolatban kiemelték, hogy nem hagyta el a repülőteret. Hozzátették: a küldöttség további nyolc tagja viszont busszal a befogadó városukba, az oszakai prefektúrában lévő Izumisanóba ment. Ott az ökölvívásban, súlyemelésben és úszásban érdekelt sportolókat naponta tesztelik, míg a város polgármestere arra kérte őket, hogy egyelőre ne eddzenek.

A japán Kyodo hírügynökség szerint a pozitív tesztet produkáló ugandait - csakúgy, mint társait - az utazás előtt beoltották, és 72 óránál nem régebbi negatív eredménnyel is rendelkezett. A csapat indulása viszont három napot csúszott, mert Ugandában emelkedik a napi fertőzéses esetek száma.

Az ausztrál softballcsapat után az ugandai a második küldöttség, amely megérkezett Japánba az olimpiára.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×