Infostart.hu
eur:
364.55
usd:
326.06
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
A 37. Lidl Balaton-átúszás résztvevői Révfülöp és Balatonboglár között 2019. június 29-én. A versenyzők 5,2 kilométeres távot teljesítettek.
Nyitókép: Varga György

Újdonság is lesz idén a Balaton-átúszáson

Július 31-én 39. alkalommal rendezik meg Magyarország egyik legismertebb tömegsportrendezvényét, a Lidl Balaton-átúszást, amelyre idén is több ezer résztvevőt várnak a szervezők.

Az esemény szerdai felvezető sajtótájékoztatójával egy időben el is indult a nevezés. A rendezvényen Szabó Tünde sportért felelős államtitkár elmondta: a világjárvány negatív hatása sok ágazatot érintett, az egészség megőrzéséhez viszont a sport az egyetlen eszköz. Kiemelte az úszók biztonságáért felelős, "páratlan látványt nyújtó", több mint 100 vitorlásból, csónakból, hajóból álló láncot is.

Máth István versenyigazgató elmondta, az idei újdonság, hogy már SUP-pal is lehet teljesíteni a távot. Megjegyezte, tavaly a pandémia ellenére is több mint 8600-an vállaltak a kihívást, közülük ezren az első alkalommal rendezett féltávot teljesítettek, amire most is lesz lehetőség.

Rossz időjárás esetén az idei esőnap augusztus 1., 7., 8., 14. vagy 15. lehet.

Tőzsér Judit, a névadó szponzor vállalati kommunikációs cégvezetője elmondta, a Lidl kommunikációja a testmozgásra és az egészséges étkezésre buzdít, a Balaton-átúszásnál pedig semmi sem mutatja jobban ennek fontosságát.

A versenyen a jelenlegi szabályok szerint

védettségi igazolvánnyal rendelkezők - és azok 18 év alatti gyermekeik, felügyeletük alatt -, valamint igazolt sportolók

vehetnek részt.

A Föld-Hold távolság háromszor

Az eseményen elhangzott, hogy a résztvevők között többek között ott lesz az 1954-ben született Gurbán Béla, aki mind a 38 korábbi átúszáson részt vett, valamint az a győri gimnazista lány is, aki tavaly a kétszázezredik célba érkező volt.

  • Az első lejegyzett Balaton-átúszás Szekrényessy Kálmán sportlap-alapító nevéhez fűződik, aki 141 éve 6 óra 40 perc alatt tette meg a Siófok és Balatonfüred közötti 14 kilométeres távot.
  • Az eddigi 38 átúszás legjobb ideje a férfiaknál Rasovszky Kristóf (57:00 perc), a nőknél pedig Risztov Éva (1:00:58 óra) nevéhez fűződik.
  • Az 1979-ben kezdődött versenysorozatban összesen több mint 201 ezren teljesítették a távot, így egymillió fölött van a megtett kilométerek száma, vagyis háromszor tették meg a Föld és a Hold közötti távolságot.

A verseny rajtja ezúttal is a révfülöpi labdarúgópályán lesz 8 órától 12 óráig, míg a cél a balatonboglári Platán-strand.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×