Infostart.hu
eur:
379.24
usd:
321.68
bux:
131463.94
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője, valamint a brit Lewis Hamilton és a finn Valtteri Bottas, a Mercedes versenyzői (b-j) a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Spanyol Nagydíjának kezdete előtt a montmelói pályán 2021. május 9-én.
Nyitókép: MTI/AP pool/Emilio Morenatti

Szakértő: félkarú óriásként küzd Verstappen

Barcelonai sikere után Lewis Hamilton fontosnak nevezte, hogy még a nyári szünet előtt megállapodjon a Mercedesszel a folytatásról. A hétszeres Forma–1-es világbajnok erre az idényre utolsóként írt alá a mezőny pilótái közül. A Spanyol Nagydíjon ismét Max Verstappennel csatázott, és a szakírók a folytatásban is kettejük harcát várják.

Vámosi Péter szerint a brit és a holland pilóta egyaránt elmondhatja magáról, hogy soha ennyire jól még nem kezdett szezont. A két versenyző között lévő nüansznyi, igaz, menet közben 14 pontra hízó különbség részben akár Hamilton szerencsefaktorának is betudható, valójában mégis annak köszönhető, hogy egy olyan alakulatnak a tagja, amely hét egymást követő évben is világbajnok tudott lenni – tette hozzá a Racingline.hu főszerkesztője.

A Red Bull ugyan elképesztően kapaszkodik, de egy emberrel nem tudnak úgy játszadozni, mint a Mercedesnél”

– utalt a szakíró a Spanyol Nagydíjra, ahol Valtteri Bottas ha nem is túl simán, de elengedte brit csapattársát, ami „ugyan nem szép, de a sportágnak a része”. Így aztán kicsit félkarú óriásként küzd Max Verstappen Lewis Hamiltonnal. Jelek szerint a vb-címvédő ki is élvezi a helyzetet, amit mi sem bizonyíthat jobban, hogy pedzegeti a szerződéshosszabbítást a német istállóval – értett egyet Vámosi Péter.

A szakértő egy pszichológiai játszma részeként jellemezte, ahogy Hamilton azt akarja sugallni a külvilágnak, hogy „srácok, nálam minden oké, boldogan aláírok további évet vagy éveket”, és a jelenlegi helyzetével kifejezetten elégedett, még ha való igaz, hogy az utóbbi évek legszorosabb idény kezdetén van túl. Vámosi Péter megjegyezte, a Mercedes csapatfőnöke benne lenne a hosszabbításban, és amennyire a fél szavakból ki lehet venni, Toto Wolff több évben gondolkodik. Így aztán

a kérdés, hogy Lewis Hamilton fejében mi jár?

Bár négy verseny után, hiába van összesen 23, minimálisan kezd ismét a brit felé billenni az idény, ám az még nem tudható, hogy a jövő évi szabályváltoztatások okozta „káosz” mit is fog tartogatni. Valóban annyira szorosan lesznek egymáshoz az autók, mint azt mindenki várja, vagy ez is egy mellé ment terv lesz – fejtegette a szakíró.

Mindenesetre úgy tűnik, hogy a tesztszezon nehézségei és az első két futam különféle bizonytalanságai után, ha a rajtoknál nem is tökéletes a Mercedes, előnybe került a Red Bull csapatával szemben. Éppen Max Vestappen remek rajta miatt gondolhatta azt csaknem 60 körön keresztül sok szurkoló, hogy végül meg fogja nyerni a Spanyol Nagydíjat.

„El tudott menni, kellően kemény volt az első kanyar után, és ez volt, ami miatt kvázi reménykedhettünk.” Majd a csapatánál hoztak egy olyan rossz stratégiai döntést, mint a 2019-es évben a Hungaroringen, és végül ismét faképnél hagyta a brit a hollandot – tette hozzá Vámosi Péter, aki szerint a stratégia az, amiben nagyot kellene fejlődnie az energiaitalos istállónak.

„Nem olyan vészes a helyzet, mint a Ferrarinál az elmúlt években

– jegyezte meg a Racingline.hu főszerkesztője – de ha le akarják győzni a Hamilton–Mercedes kombinációt, ilyen hibákat sem engedhetnek meg maguknak.”

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt
Kormányinfó

Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt

Részletesen szó volt a Kormányinfón az energiatárolási pályázat bővítéséről, a hathavi fegyverpénz és a nyugdíjak utalásáról, a februári emelt bérekről, a nemzeti petícióról, illetve a kárpátaljai sorozás következményeiről. A közvélemény-kutatók 8-20 százalékot tévedtek 4 éve, így érdemes követni a kutatók eredményeit a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter újságírói kérdésekre is válaszol. Tartson velünk percről percre!

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×