Infostart.hu
eur:
363.33
usd:
326.2
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pixabay

Tenisz: újabb csontváz dőlt ki a szekrényből

A megbízott igazságügyi könyvszakértő szerint a korábban közzétettnél egymilliárd forinttal nagyobb a hiány a Magyar Tenisz Szövetségnél (MTSZ).

Az MTSZ honlapja emlékeztet arra, hogy tavaly a Lázár János által vezetett új elnökség nem javasolta a 2019-es éves beszámoló közgyűlési elfogadását, többek között a régi vezetés részéről benyújtott 3,5 milliárd forintos konszolidációs kérelemre, és a már akkor szembetűnő elszámolási anomáliákra hivatkozva. Az elmúlt hónapokban a szövetség egy igazságügyi könyvszakértőt vont be a munkába, aki a napokban tárta az elnökség elé jelentését, s ez - ahogy a huntennis.hu fogalmaz - még a vártnál is sokkal sötétebb képet fest a múltbeli működésről.

A jelentésből többek között kiderül, hogy

a szövetség az utóbbi években a szükséges számviteli szabályzatok és belső ellenőrzés teljes hiánya mellett működött.

A korábban előterjesztett beszámoló pedig egyáltalán nem a valós képet mutatta a gazdálkodásról, mivel az igazságügyi könyvszakértő véleménye szerint a kötelezettségek (hiányok) mértéke a publikáltnál több mint egymilliárd forinttal nagyobb, ráadásul ezen túlmenően közel 220 millió forint áfa visszafizetési kötelezettségre is fény derült.

A szakértői jelentésből is kitűnő felelőtlen gazdálkodással összefüggésben az MTSZ több feljelentést is tett - többek között büntető feljelentést Richter Attila korábbi főtitkár ellen -, amelyek alapján a NAV vizsgálata jelenleg is folyamatban van.

A kormány augusztus végén 2,5 milliárd forintos támogatást hagyott jóvá

az MTSZ működési feltételeinek stabilizálása és a szövetség által megvalósítandó szakmai programok, fejlesztések támogatása érdekében.

Az MTSZ elnöksége a csütörtöki tájékoztatás szerint elfogadta a szövetség 2019-es beszámolóját, valamint a közhasznúsági és az igazságügyi könyvszakértői jelentést is. Az elnökség a veszélyhelyzeti jogszabályok által lehetővé tett módon, a közgyűlés hatáskörében eljárva hozta meg elfogadó határozatát, amelyet - a jogszabályoknak megfelelően - a veszélyhelyzet megszűnését követő legfeljebb 90. napra összehívandó rendkívüli közgyűlés napirendjére tűz majd.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×