Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A Honvéd szakította meg a Fehérvár hazai veretlenségi sorozatát

A székesfehérvári együttes sorozatban második vereségét szenvedte el a bajnokságban és 2019 decembere óta először maradt alul hazai pályán.

A MOL Fehérvár FC 2-1-re kikapott a vendég Budapest Honvédtól a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójának szombat esti mérkőzésén.

A kispestiek 2017 májusa óta, amikor 1-0-s sikerükkel megszerezték a bajnoki címet, nem tudták legyőzni a Fehérvárt. Azóta négy döntetlen mellett hétszer - köztük egy Magyar Kupa-döntőben - vereséget szenvedtek.

A Fehérvár kezdte jobban a meccset, a Honvéd negyedóra elteltével kiegyenlítettebbé tette a játékot, majd egy óriási védelmi hiba után Hidi Patrik révén a vezetést is megszerezte. A hazaiak támadásban maradtak, küzdöttek az egyenlítésért, miközben a vendégeknek több lehetőségük nyílt kontratámadások vezetésére. A Fehérvár erőfeszítése a szünet előtti percben góllá érett: az NB I-ben először kezdőként pályára lépő ifj. Dárdai Pál első élvonalbeli találatát szerezte.

Fordulást követően is lüktető maradt a játék. A Fehérvár játszott fölényben, a Honvéd továbbra is a gyors ellentámadásaiban bízott. Mégsem ebből szerezték meg a fővárosiak újra a vezetést, hanem egy sarokrúgást követően, amit Batik Bence fejelt az ötösről a kapuba. A mérkőzés hajrájában görcsösen próbálkoztak a fehérváriak, míg a vendégek ügyesen tartották a labdát és megérdemelten szerezték meg a három bajnoki pontot.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×