Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Börtönbe kell vonulnia egy olimpiai bajnoknak

Gyorshajtás és kábítószer-birtoklás vádjával hét hónapra ítélték Petter Northug kétszeres olimpiai bajnok norvég sífutót.

A már visszavonult klasszis sportoló augusztus közepén hazafelé tartott a Trysilben lévő nyári síiskolából, amikor az Oslo és Trondheim közötti autópályán igazoltatták, mert luxusautójával 168 kilométeres óránkénti sebességgel haladt, holott 110 km/óra volt a megengedett legnagyobb sebesség. Az eljáró rendőrök azt gyanították, hogy Northug kábítószer hatása alatt állt vezetés közben, ezért vérmintákat vettek tőle, később pedig házkutatást tartottak az otthonában, ahol hat gramm kokaint és 0.64 gramm más narkotikumot találtak, amit lefoglaltak.

Northug már akkor elismerte bűnösségét, a bíróság pedig most úgy döntött, hogy a börtönbüntetés mellett a vezetéstől is eltiltja.

A 13-szoros világbajnok norvég sífutó a 2010-es vancouveri téli olimpián megnyerte az 50 kilométeres klasszikus számot, és csapat sprintben is győzött. Ugyanott a 4x10 kilométeres váltóban ezüst-, az egyéni sprintben bronzérmes lett.

Northugnak nem a mostani volt az első összeütközése a törvénnyel, 2014 májusában például alkoholos befolyásoltság alatt balesetet szenvedett az autójával, majd elhagyta a helyszínt. Az esetet többszöri hamis vallomással súlyosbította, ezért ötven napot börtönben kellett töltenie, és öt évre elveszítette a jogosítványát.

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×