Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: pixabay

Új vezető a Barcelona élén

Ideiglenesen Carles Tusquets gyakorolja az elnöki jogköröket az FC Barcelona szerdai bejelentése szerint, miután kedden lemondott Josep Maria Bartomeu.

A katalán klub azt is közölte, hogy a gazdasági bizottság vezetője az elnökválasztásig irányítja a további hét főből álló igazgatótanácsot. A testület elsődleges feladata, hogy három hónapon belül megszervezze a szavazást.

Mostanáig heten jelezték, hogy versenybe szállnak az elnöki tisztségért, köztük Joan Laporta, aki 2003 és 2010 között már betöltötte a posztot, vezetése alatt pedig kétszer nyert Bajnokok Ligáját a futballcsapat.

Bartomeu 2014-ben, Sandro Rosell lemondását követően lett elnök, majd egy évvel később nagy többséggel újraválasztották, miután a labdarúgóklub triplázott. Az elmúlt hónapokban növekvő elégedetlenséggel kellett szembenéznie, mivel a koronavírus-járvány miatt pénzügyileg jelentősen romlott a helyzet, és a csapat teljesítménye is elmaradt a várakozástól, ami a Bajnokok Ligája augusztusi negyeddöntőjében a Bayern Münchentől elszenvedett 8–2-es vereségben csúcsosodott ki.

Az elnököt sokan bírálták azért is, ahogyan a hatszoros aranylabdás Lionel Messi távozási szándékát kezelte,

illetve azért, hogy a csapat emblematikus figurája egyáltalán eljutott eddig a döntésig. Emiatt a pártoló tagok közül húszezren aláírták Bartomeu távozását sürgető petíciót.

A katalánok az új idényt sem kezdték jól, a bajnokságban öt mérkőzésen mindössze hét pontot gyűjtötték, ráadásul hétvégén 3–1-re kikaptak az ősi rivális Real Madridtól. A Bajnokok Ligájában viszont győzelemmel rajtoltak, ugyanis 5-1-re felülmúlták a legrangosabb európai kupasorozatba 25 év után visszatérő Ferencvárost.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Már 2012-ben tudtak a bicskei gyermekotthonban történt szexuális bántalmazásokról és azok eltussolásáról, az erről készült ombudsmani jelentést pedig Balog Zoltán akkori miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is megkapta – derült ki a kegyelmi botrányt vizsgáló parlamenti bizottság pénteki ülésén. Budapestre látogatott az Európai Beruházási Bank elnöke, Nadia Calviño, akinek részvételével négy, összesen közel 400 millió euró értékű finanszírozási megállapodást kötöttek magyarországi beruházásokra. Eközben december 17-re beidézték Rogán Antal volt minisztert a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság elé. Polyák Gábor, az NMHH elnöke pedig bejelentette, hogy a hatóság a teljes magyar médiapiac átvilágításába kezd, többek között a KESMA, a 4iG és az Indamedia felvásárlásának vizsgálatával. Belpolitikai hírfolyamunk pénteken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×