Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője, miután megnyerte a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Orosz Nagydíjának időmérő edzését a Szocsi Autodrom versenypályán 2020. szeptember 26-án. A futamot szeptember 27-én rendezik.
Nyitókép: MTI/AP/Pool AFP/Kirill Kudrjavcev

Vámosi Péter: Hamilton amatőr hibája legfeljebb egy dolgon változtat

A Forma–1-es Orosz Nagydíj után valamivel közelebb kerültek fő riválisai Lewis Hamiltonhoz, de még így is 44 pont az előnye csapattársával, a Szocsiban győztes Valtteri Bottasszal szemben.

Vámosi Péter emlékeztetett, a Szocsiban található pálya mondhatni Valtteri Bottas egyik kedvence, tekintve, hogy itt nyert életében először. A diadalt pedig most is megérdemelte. Lewis Hamiton viszont egy teljességgel érthetetlen, amatőr hibának köszönhetően került abba a helyzetbe, hogy ezúttal csak a harmadik lett, és „a kétszer 5 másodpercet büntetés nem igazán konstruktor- és egyéni világbajnokhoz méltó történet” – tette hozzá. Mint ismert, a brit versenyző a futam előtt egyszer a boxutcában végzett rajtpróbát, aztán pedig állóra fékezte a Mercedest a pályán, és úgy próbálta meg a startot.

A hatszoros brit bajnok rajtja egyébként vitathatatlanul jól sikerült, annak ellenére is, hogy más gumikeverékkel indult a számára szerencsétlenül sikerült szombati időmérő után, de a Racingline.hu főszerkesztője túldramatizáltnak érzi, hogy az a benyomás alakult ki, hogy mindenki meg fogja tudni előzni. És végül egyáltalán nem is ez történt.

A végeredmény viszont mindképpen jót tett a bajnokságnak abból a szempontból, hogy Bottas az első helyével és Max Verstappen a másodikkal is kicsit feljebb jöhetett a pontversenyben – tette hozzá a szakember. Ezzel együtt nagy csoda nem várható, és legfeljebb időben odázható el kicsit Hamilton idei címének átadása, aki továbbra is 44 ponttal vezeti a szezont. Vámosi Péter kiemelte: nem hisz abban, hogy meg lehet az eredményt fordítani. Legfeljebb az adhat izgalmat, hogy adott esetben pont a német versenyen érheti be, 91. futamgyőzelmével Michael Schumachert.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nem napelemekre, hanem árvízvédelmi szirénákra lett volna szüksége Nepálnak

Nem napelemekre, hanem árvízvédelmi szirénákra lett volna szüksége Nepálnak

A jövő héten kezdődő antalyai ENSZ-klímacsúcs ismét egy katasztrófát fog felhasználni arra, hogy felhívja magára a figyelmet. Az idei csúcstalálkozó a nepáli tragédiára fog kiemelten rávilágítani, ahol augusztus végén jég- és sziklaomlás söpört végig Nepál északi részén. A katasztrófában több mint 1400 ember halt meg, ötezren pedig eltűntek. A helyreállítási költségek közel 5 milliárd dollárt tesznek ki, ami az ország gazdaságának körülbelül egynyolcadának felel meg. És igen, a világ számára is van ebből tanulság – csak éppen nem az, amit a klímaaktivisták sulykolnak, hogy egyre több forrást kell fordítani klímavédelemre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×