A magyar teniszező három szettben kikapott az amerikai Frances Tiafoe-tól az amerikai nyílt teniszbajnokság harmadik fordulójában, szombaton.
A világranglista 66. helyén álló magyar játékos a bolíviai Hugo Dellien, majd a bolgár Grigor Dimitrov legyőzése után jutott a 32 közé. Szombaton mindössze egyszer tudta elvenni Tiafoe (82.) adogatójátékát, a sajátját viszont hatszor is elveszítette, így végül
három sima szettben, egy és háromnegyed óra alatt kikapott.
A két játékos harmadszor találkozott egymással, Fucsovics a 2018-as genfi, és az idén januári dohai sikerét követően először kapott ki Tiafoe-tól.
Fucsovics ötödik alkalommal szerepel a US Open főtábláján, és a harmadik fordulóba jutással egyéni csúcsot állított fel, az elmúlt négy évben ugyanis egyaránt az első kör jelentette számára a végállomást.
Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.
A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
Szombati videójában Orbán Anita külügyminiszter bejelentette, hogy hazánk újra részt vesz a balti államok légtérvédelmében. Több mint egymilliárd forint közpénzt költöttek az Erzsébet-táborok reklámozására az áprilisi választások előtt - ez már Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter bejegyzéséből derült ki.