Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Veteránokat nevezett a Puskás Akadémia

A legfinomabb megfogalmazás szerint is különleges előzmények után várja a Puskás Akadémia FC története első nemzetközi kupamérkőzését. A sárga-kékek ellenfele csütörtök este idegenben a svéd Hammarby lesz.

Meglehetősen nagy a csend a keret körül, azt biztosan tudni lehet, hogy a Puskás Akadémia, miután több meg nem nevezett játékosa is pozitív koronavírus-tesztet produkált, kénytelen volt elhalasztani bajnoki mérkőzését az OTP Bank Liga első és második fordulójában is. Így úgy kezdi meg nemzetközi szereplését, hogy az idényben még nem játszott hivatalos meccset.

Az biztos, hogy Hornyák Zsolt csapata készül a mérkőzésre, az UEFA, az Európai Labdarúgó-szövetség honlapjára felkerült a kerete.

Ebből hiányzik az első számú kapus, Tóth Balázs, valamint a német Thomas Meissner és a cseh David Vaněček is. A klub három kapust nevezett be, közülük ketten még nem védtek felnőtt profi bajnoki mérkőzésen, a rutinos Molnár Péter igen, Siófokról került a télen Felcsútra, az elmúlt hetekben a Puskás Akadémia II csapatában szerepelt.

Ugyancsak bekerült a keretbe Magasföldi József, aki augusztus eleje óta az NB III-ban öt mérkőzésen négy gólt szerzett, kettőt a Ménfőcsanak, egyet-egyet a MOL Fehérvár II és a Nagykanizsa ellen.

Az új igazolások közül bekerült a keretbe Kiss Ágoston (ő az egyik kapus), a portugál João Nunes, a brazil Weslen, a román Alexandru Baluta, és a horvát Antonio Mance. Közülük talán Baluta utazása a legérdekesebb, hiszen a román sajtóhírek szerint az ő esküvőjén fertőződött meg több játékos.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×