Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
London, 2017. március 7.Antonio Conte, az angol Chelsea labdarúgócsapat olasz vezetőedzője az angol első osztályú labdarúgó-bajnokságban játszott West Ham United elleni mérkőzésen a London Stadionban 2017. március 6-án. A Chelsea 2-1-re győzött. (MTI/EPA/Hannah McKay)
Nyitókép: MTI/EPA/Hannah McKay

Conte bírálta az Inter vezetőit – az olasz sajtó már az utódot találgatja

Gyorsan peregnek az események az olasz futballban. A 2019–2020-as idény utolsó meccseinek másnapján mindhárom nagy sportnapilap arról számolt be, hogy bizonytalanná vált a bajnoki ezüstérmes Internazionale edzőjének, Antonio Conténak a jövője a klubnál.

Conte jól dolgozott, hiszen mindössze egy ponttal maradt le a bajnok Juventus mögött a csapatával, noha az Inter 2011 óta a mostani szezonig még dobogón sem tudott végezni. Feltétlenül előrelépett tehát.

Ám az is tény, hogy az edző viszonya nagyon megromlott a klubot tulajdonló Szuning céggel, illetve a kínai tulajdonosokkal. Már az előző hetekben is téma volt, hogy a szezon után távozik, s ezek a hangok most felerősödtek. Vélhetően azért, mert a szombati, az ezüstérmet bebiztosító bergamói győzelem után az edző hevesen bírálta saját klubja vezetőit.

Mind a három nagy olasz sportnapilap, a La Gazzetta dello Sport, a Corriere dello Sport és a Tuttosport is címlapján hozta hétfőn az információt arról, hogy kérdésessé vált Conte jövője az Internél.

Lehetséges utódként két edzőt emlegetnek: a 2019 nyaráig a Juventust irányító, a torinói csapatnál annak idején éppen Conte helyét átvevő Massimiliano Allegriét és a tavaly őszig a Tottenham Hotspurnél dolgozó, argentin Mauricio Pochettinóét.

Az Internél még nem zárult le a 2019–2020-as idény, hiszen a csapat már szerdán újra pályára lép, a Getafe ellen játszik az Európa-liga nyolcaddöntőjében.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×