Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Előállítások a liverpooli ünneplés után

A kérések ellenére mintegy háromezer drukker ünnepelte szerda este a Liverpool labdarúgócsapatának bajnoki címét az együttes stadionjának környékén, közülük kilencet állítottak elő a rendőrök.

Miközben Jürgen Klopp együttese a szezon utolsó hazai mérkőzésén - továbbra is zárt kapuk mögött - 5-3-ra legyőzte a Chelsea-t, majd átvette a bajnoknak járó serleget, a koronavírus-járvány miatt a kintrekedt drukkerek is ünnepeltek.

Korábban a klub, valamint a város vezetése és rendőrsége is nyomatékosan megkérte a szurkolókat, hogy ezúttal kivételesen csak otthonukban, szűk körben ünnepeljenek, mert a pandémia fenyegetettsége nem múlt el. A stadion környéki utcákat azonban több ezer ember lepte el, akik örömükben énekeltek, fáklyákat gyújtottak, valamint füstbombával és tűzijátékkal ünnepeltek. A zsúfolt utcákban a helyszínre érkező rendőrök állították helyre a rendet, de kilenc személyt - rendbontó viselkedés, agresszív magatartás, alkoholos befolyásoltság miatt - előállítottak.

A történtek után a klub közleményt adott ki, amelyben kifejezte csalódottságát, egyben köszönetet mondott a felelős magatartást tanúsító, otthonukban ünneplő drukkereknek.

Az immár 19-szeres angol bajnok Liverpool címe hét fordulóval a Premier League vége előtt, június 25-én vált biztossá. Az együttes harminc év után nyerte meg az aranyérmet, a PL-érában pedig első alkalommal.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×