Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
A 37. Lidl Balaton-átúszás résztvevői Révfülöp és Balatonboglár között 2019. június 29-én. A versenyzők 5,2 kilométeres távot teljesítettek.
Nyitókép: Varga György

Újítás is lesz a Balaton-átúszáson

Hamarosan indul az előzetes jelentkezés.

A klasszikus 5200 méteres táv felét is lehet teljesíteni idén. A szervező Aranyhíd Balatonátúszó Sport Kft. közleményéből kiderül, hogy mivel a koronavírus-járvány miatt hosszú időre bezártak az uszodák, nem lehetett igazán készülni a megmérettetésre, ezért döntöttek úgy, hogy azoknak, akik nem érzik magukat kellőképpen edzettnek, vagy akiknek mindig is soknak tűnt az 5200 méter, kiírják a Lidl Balaton-átúszás féltávú próbáját. Ennek mezőnye a célból, a balatonboglári Platán standról indul, a résztvevők beúsznak 1300 métert, majd visszafordulnak és azonos pályán érnek célba a Révfülöpről átúszókkal.

Az úszók biztonságára a mintegy 130 vitorlásból, 7 kishajóból és 4 motorcsónakból álló úszófolyosó mellett a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szakemberei ügyelnek.

Az augusztus 1-jén sorra kerülő átúszás mindkét távjára az előzetes jelentkezés július 15-én indul.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×