Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Késely Ajna a női 400 méteres gyorsúszás előfutama után a 17. vizes világbajnokságon a Duna Arénában 2017. július 23-án.
Nyitókép: MTI Fotó: Kovács Tamás

Késely Ajna nem depressziós, csak szomorú volt

Az Európa-bajnok úszó az InfoRádió Vegyesúszás című műsorában elmondta: több dologból is erőt tud most meríteni, szüksége is van rá.

Cáfolta a depressziójáról szóló híreket Késely Ajna, de az InfoRádiónak megerősítette, hogy nehéz időszakon ment keresztül az önkéntes házi karantén alatt.

"Azt vettem észre magamon, ha kihagyok hosszú heteket, akkor nehezebben állok vissza a munkába, mint mások, több idő kell ahhoz, hogy összeszedjem magamat. Ebből a szempontból a mostani pihenőt azért sem bánom, mert tudom, hogy visszaesek egy alacsonyabb szintre, ami után nagyobb munkának kell következnie. De vannak olyan terveim, hogy a nyári szünetem alatt is edzeni fogok. Kell hozzá egy támogató kéz is" – fogalmazott az Európa-bajnok úszó. Nagy nyaralást nem is tervez, a szüleivel legfeljebb 3-4 napra fog elmenni valahová kikapcsolódni.

Depresszió helyett szomorúságot azonban érzett a leállás miatt, ez az érzés erősödött fel benne a karantén alatt.

"Olyan időszak következett, amit nem vártam. Nagyon jól mentek az edzések, erre olyan helyzet állt elő, amely teljesen eltért az idegállapotomtól. Most, hogy visszatértünk a munkába, erőt kaptam ahhoz, hogy minden jobbra fordulat" – mondta a fiatal úszónő, mégis érez változást, a fizikai állóképességét nem tudta megtartani, főleg úgy, hogy

jött az érettségi, és a mentális felkészülés irányában kellett fejlődnie, "az edzések el lettek hanyagolva".

A Kőbánya SC sportolójának egyébként jól sikerültek a vizsgái, és most megpróbálja ennek a pozitív gyümölcseit leszüretelni.

Instagram-oldalán Az én történetem címmel élő adást indított, a meghívott vendégei igaz történeteket osztanak meg Késely Ajnával, aki élvezi a riporteri szerepkört, új energiát és tanulságokat merít mások életéből. Sok pozitív visszajelzést is kap, vendégeiben is kellemesen csalódnak a nézők.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×