Életének 48. évében, súlyos betegség után elhunyt Benedek Tibor háromszoros olimpiai aranyérmes, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, a magyar férfi válogatott korábbi szövetségi kapitánya - közölte a Magyar Vízilabda Szövetség.
Benedek Tibor 1972. július 12-én született Budapesten, nyolcévesen a KSI-ben kezdett vízilabdázni, majd 1989-ben az Újpesthez igazolt, amellyel az 1993-as LEN Kupa-győzelem után a legnagyobb sikerét 1994-ben érte el, BEK-et nyert.
Két évvel később Olaszországba szerződött, öt évig játszott a fővárosban, majd 2001-től az athéni olimpiáig a Pro Reccóval halmozta a sikereket. A pekingi olimpiai ciklus első három évét a Honvédban töltötte, majd játékospályafutása utolsó öt szezonja ismét Reccóban telt.
1990 és 2008 között szerepelt a magyar válogatottban: az együttes egyik legfontosabb játékosaként három olimpiai bajnoki cím mellett világ- és Európa-bajnok is lett. Négyszer az év magyar vízilabdázójának választották.
2010-től edzőként segítette Kemény Dénes szövetségi kapitányt, akitől hivatalosan 2013 elején vette át a szakvezetői tisztséget. Bő fél évvel később Barcelonában világbajnoki címet ünnepelhetett fiatal együttesével, amely a riói olimpián az ötödik helyig jutott.
2016 végén távozott a válogatott éléről, később az utánpótlás fejlesztéséért dolgozott, februárig a szövetségi szakbizottság elnöke volt, emellett 2018-tól az UVSE szakmai munkájában töltött be kulcsszerepet, utoljára az ob I-es férfi csapat vezetőedzőjeként. A fiatalokra alapozó fővárosi együttes komoly szakmai sikere volt, hogy bejutott a bajnokság legjobb nyolc csapata közé.
Május elején jelentette be, hogy visszavonul minden vízilabdával kapcsolatos tevékenységtől. Azt írta, hogy a következő időszakban kizárólag szurkolóként vesz részt a hazai vízilabdaéletben, illetve az UVSE szakmai munkájában. Úgy fogalmazott, hogy szeretett mester lenni, megkapta ettől a munkától szinte ugyanazt az örömet, mint játékosként, és büszke a csapatra, amellyel másfél szezont együtt dolgozhatott. Hozzátette, hogy szövetségi kapitányként és utánpótlásedzőként is mindent megkapott, amit megkaphatott, még ha nem is nyerhetett meg mindent. Megjegyezte ugyanakkor, hogy nem akar telhetetlennek látszani.
Benedek Tibor 2015 óta tagja volt a sportági Hírességek Csarnokának, és a magyar sportéletének egyik legsikeresebb és legismertebb szereplőjeként számos egyéni elismerést kapott.
Az elhunyt sportembert a Magyar Olimpiai Bizottság és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) saját halottjának tekinti.
Benedek Tibor szövetségi kapitányi évei alatt többször is vendége volt az InfoRádió Aréna című műsorának.
2013 augusztusában legnagyobb edzői sikere, a világbajnoki cím után volt a vendég.
Legközelebb 2014 karácsonya előtt járt a stúdióban.
2016 áprilisában pedig a többi között arról beszélt, hogy a magyar vízilabdázóknak – különösen a válogatottaknak – miért fontos mindig a legjobb teljesítményre törekedni.
A beszélgetést videofelvételen is meg lehet tekinteni:
„Elárulva érzem magam” – mondta Donald Trumpról az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij azután bírálta Washingtont, hogy az ukrán hadsereg számára korlátozták a műholdas internethez való hozzáférést. Az amerikai elnök szerint az orosz finomítók elleni ukrán támadások megdrágították a dízelt.
Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő hétéves uniós költségvetési keret tárgyalása lesz, ugyanis sok-sok milliárd euróról lesz szó - közölte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.
Az amerikai termelői infláció szeptemberben a vártnál jóval nagyobb mértékben, 5,6 százalékról 6,3 százalékra gyorsult, és a maginfláció is 5 százalékra emelkedett. A kiskereskedelmi forgalom éves alapon 6,3 százalékkal nőtt, de a bővülés nagy részét az áremelkedés elvitte. A Philadelphia Fed konjunktúraindexe közben 52,9-ről 33 pontra esett vissza. A friss adatok alapján nem zárható ki, hogy a Fed már októberben kamatot emel, hiszen az árnyomás jelentős, a gazdaság pedig egyelőre jól bírja a magasabb kamatokat.