Infostart.hu
eur:
380
usd:
322.11
bux:
126798.28
2026. február 23. hétfő Alfréd

Eriksen szögletből lőtt gólt a Napolinak, de ez is kevés lett

A Napoli 1-1-es döntetlent ért el az Inter ellen az Olasz Kupa második elődöntőjében, s így az első mérkőzésen szerzett 1-0-s előnynek köszönhetően bejutott a Juventus elleni, szerdai döntőbe.

Az Inter már a második percben vezetést szerzett a dán Christian Eriksen szögletből elért góljával.

A Napoli még az első félidőben kiegyenlített Dries Mertens találatával. Ez volt a belga csatár 122. gólja a nápolyiak mezében, s ezzel klubrekorder lett.

Napoli–Inter 1-1 (összesítésben 2-1)

Címlapról ajánljuk
Szakíró: óriási káosz lehet a rajtoknál a Forma–1 új érájában

Szakíró: óriási káosz lehet a rajtoknál a Forma–1 új érájában

Az új motorszabályok miatt a szezon elején a megszokottakhoz képest akár nagyobb arányban is hibázhatnak a versenyzők, ami rizikós helyzeteket szülhet egy-egy rajtprocedúránál – mondta az InfoRádióban Vámosi Péter. A motorsportol.hu főszerkesztője arra is kitért, miért éppen a Ferrari profitálhat sokat ebből.

Orbán Viktor: ez felülírja a kampányt

„Orosz olaj és gáz nélkül a benzin ára 1000 forint lenne, a háztartások rezsiköltségei pedig három-négyszeresére emelkednének. Ezzel zsarolnak az ukránok, és ehhez asszisztál a Tisza. Csak a Fidesz a biztos választás!” – fogalmazott kormányfő hétfő reggel.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×