A Hertha BSC házigazdaként 4-0-ra legyőzte az újonc Union Berlin csapatát a német labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén.
A bosnyák csatár, Vedad Ibisevic a második félidő elején tíz perc alatt egy góllal és két gólpasszal járult hozzá a Hertha sikeréhez. A vendégek egyetlen alkalommal sem találták el ellenfelük kapuját. A hazaiaknál első alkalommal került be a felnőtt keretbe bajnoki összecsapáson Dárdai Márton, a korábbi Hertha-vezetőedző, Dárdai Pál középső fia.
A Bundesligában a múlt hét végén indult újra a küzdelem, azt megelőzően legutóbb március 11-én rendeztek mérkőzést. A koronavírus-járvány miatt minden összecsapást zárt kapuk mögött játszanak.
Készült egy elemzés azzal kapcsolatosan, hogy a közel-keleti válság, illetve az iráni háború mennyiben is befolyásolja az Európai Unió visszatérítési politikáját. Az elmaradó kitoloncolások hátteréről, illetve a gyakorlat jövőjéről Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője beszélt az InfoRádióban.
Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.